A „cigánybanda” hangszerei: Szabályos cigányzenekarhoz ma is, mint már 1800 környékén, legalább négy hangszer szükséges: két hegedű, melyek közül az egyik a dallamjátszó prímásé, a másik (századunkban hegedű helyett inkább brácsa) a kíséretet játszó kontrásé; nagybőgő, mely az akkord basszusát játssza, és cimbalom, mely kísérő akkordot és dallamot is játszik. Hét-nyolc tagú együttesben általában már hegedűn játszó segédprímás, valamint klarinétos és csellista is van. Cigányzenészek a parasztok között is évszázadok óta működnek, s ott a hangszeres zenélés 19. század előtti hagyományaiból is sokat megőriztek.

Közép-Erdélyben magyaroknak és románoknak egyaránt játszó, hegedűsből, brácsásból és bőgősből álló háromtagú együttes a jellemző. A Székelyföld keleti peremén, a gyimesi csángóknál a dallamjátszó hegedű mellett egyetlen ritmushangszer szól: a gardon – cselló formájú hangszer, minek húrjait azonban nem vonóval, hanem pengetve és faütővel ütögetve szólaltatják meg. A háromtagú erdélyi banda és a gyimesi hegedű-gardon kettős repertoárját és játékát azonban senkinek sem jut eszébe cigányzenének nevezni, holott ezek az együttesek is általában cigányzenészekből alakulnak.

A hegedű a vonós hangszerek hegedűcsaládjának legmagasabb hangolású, méretre legkisebb tagja, 4 db, kvint távolságra hangolt húrral. A csoportba tartozik még a mélyhegedű, vagy közismertebb nevén brácsa, a cselló(más néven gordonka) és a nagybőgő (másként gordon).A hangszer iránt támasztott megnövekedett igények következtében az egyik legösszetettebb építési szakértelmet igénylő hangszer lett. Mérete, gondos készítési és játéktechnikai bánásmód kombinációja a többi húros hangszert meghaladó virtuozitást, valamint széles skálán változtatható dinamikai előadást is megengedő teljesítményt eredményez.

A vonósok közül talán a legnépszerűbb, de mindenképpen a leggyakrabban előforduló és legkeresettebb hangszer. A vonós hangszerek valamikor a 8-9. század környékén alakulhattak ki Belső-Ázsiában, A különböző eredetet bizonyítja, hogy amíg a korai nyugat-európai ábrázolásokon frontális (felső vagy alsó állású), hangolókulcsos megoldás látható, ami a belső-ázsiai hangszerekre volt jellemző, a közel-keleti és a bizánci ábrázolásokon látható vonós hangszereken viszont jellemzően laterális (oldalsó állású) hangolókulcsok láthatóak, ami az arab hangszerekre volt jellemző.

Fotó: Pexels.com