A cigányok igazi karrierje az irodalomban csak a romantikával kezdődött. Korábban még ők is besoroltattak a létezés nagy láncolatába, mint az Úr valamennyi teremtménye, beleértve a haszontalan növény- és állatfajokat is. A XVII. és a kora XVIII. századi irodalom jószívű, de ügyes tolvajokként írja le őket. Kriminalitásuk a pikareszk világában nem számított rendkívülinek, mert ott a bűnözés a leghétköznapibb, mondhatni, legjellemzőbb foglalatosság, s a cigánytábor csak az egyik a sok, állandóan úton lévő, kisebb-nagyobb bűncselekményből élő (nép)csoport közül.

Merőben másképp merül fel megítélésük az abszolút monarchia etatista nézőpontjából: az állampolgárok kötelességei fölött őrködő bürokrácia szemében az örökösen vándorló, „hontalan” cigányság szabályozhatatlan, következésképp deviáns népség, melynek ragaszkodását nomád életformájához rejtélyes keleti eredetével magyarázzák. (Később pedig, az európai nacionalizmusok előretörése idején, lényegében e csapáson haladnak tovább, amikor a helyhez és nyelvhez fűződő történelmi közösségként definiált nemzet fogalmából magától értetődően rekesztik ki a cigányságot.)*

De az, ami a köztisztviselők számára súlyos szociálpolitikai problémát jelent, a felvilágosult gondolkodásban úgy jelenik meg, mint a társadalmi és politikai szerveződés érdekes, alternatív formája. Például Henry Fielding Tom Jones című regényének (1749) figyelemre méltó epizódja, amikor a főhős és szolgája utazásuk során egy cigány esküvő közepébe csöppennek. Tom megcsodálja a vajda igazságérzetét és bölcsességét, amellyel egy hirtelen támadt vitás helyzetet megold. Ezután kerül sor egy párbeszédre. Fielding elismerését mindenekelőtt a cigányok összetartása, különösen erős csoportkohéziója vívta ki, valamint az, hogy választott vezetőjüknek föltétlenül engedelmeskednek, az pedig nem él vissza hatalmával. „Az abszolút monarchia ellen voltaképp csak egyetlen kifogásom van – tűzi hozzá az idézett párbeszédet követő eszmefuttatása végén. -E kiváló alkotmányrendszer egyetlen hibája (…) az csupán, hogy nehéz olyan embert találni, aki az abszolút uralkodó tisztét megfelelően el tudja látni.” Fielding nyitott, toleráns megközelítésébe persze az is belefért, hogy néhány évvel később – immár Westminster békebírájaként, a valóságos bűnözés ellen keresve javallatot – arról írt, hogy a törvényes felelősségre vonhatóság érdekében a cigányok és más csavargók szabad mozgását meg kellene tiltani.

A polgárosodó világban az életmódjához ragaszkodó cigányság egyre lejjebb kerül a társadalmi hierarchiában. Jó példa lehet rá Goethe Götz von Berlichingen című lovagdrámája (1773), amely a német parasztháborúk áttekinthetetlen zűrzavarában egyedül a cigányok törvény- és területenkívüliségét mutatja egyértelműnek. A címszereplő lovag végső bukása előtt a világrend tökéletes fölborulásaként éli meg, hogy cigányok segítségére szorul: „Ó, császár, császárom! – fohászkodik Götz – Rablók védelmezik gyermekeidet.” * írjàk.**

Fotó: Pexels.com