A LEGJOBB ROMA ÉTELEK: LECSÓ NÉLKÜL EGYIKNEK SEM ÉRDEMES NEKIFOGNI

Hallgasd élőben!
A roma konyha gazdag és fűszeres, az ételek tartalmasak, laktatók és persze ízletesek, a spórolás, mint kifejezés pedig szinte ismeretlen. Bármennyire is változatos a roma konyha, egy valami szinte minden ételt összekapcsol, és ez a lecsó! A legjobb roma ételek durván laktatók, gazdagon fűszerezettek, sokszor még akár meglehetősen csípősek is. Az erős fűszerezés szinte minden roma ételre jellemző, illetve a bőség, hiszen nem spórolják ki az alapanyagokat sem a pörköltből, sem a levesekből. A roma ételek közül sok kapcsolódik egymáshoz, ugyanis soknak egy másik étel, a lecsó az alapja. Sok helyen lacsaúként is emlegetik, és ez az, ami nélkül elképzelhetetlenek a legjobb roma fogások. A roma receptekre jellemző, hogy ügyesen vegyítik és keverik bennük más népcsoportok gasztronómiáját, mégis felismerhető a sajátos ízviláguk. A népszerű és hagyományos roma ételeknek nincs szigorú receptje, a hozzávalók listája aszerint változhat, hogy mely családban mi lett a megszokott, a kedvelt, és mit tudtak beszerezni. Általános jellemző még, hogy az úgynevezett magyaros fűszerezéstől is erősebben ízesítik az ételeket. A legismertebb roma ételek közé tartozik még a lecsó mellett a bodag is. Egyes helyeken vakarónak, vakarcsnak vagy cigány kenyérnek is hívják. A bodag mondhatni az indiai naan, a latin-amerikai tortilla vagy a török pita rokona. Létezik nagyon egyszerű változata, melybe csak liszt, só, szódabikarbóna és víz kerül. A bodagot ízlés szerint fel lehet turbózni, de rendszerint pörköltek, szaftos ételek mellé eszik. Ismert roma étel még a kakaspörkölt is. Hogy mitől is lesz egy pörkölt roma étel? A sok hagyma, a zsír, a sok hús, az intenzív és csípős fűszerezés, és a lecsó, ez teszi a roma pörköltet roma pörköltté, ami bármilyen húsból készülhet, akár csirkéből, sertésből, sőt ürgéből is.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. október 22.
Hőseink 1956 – Cigány szabadságharcosok címmel Szentandrássy István Kossuth-díjas festőművész több cigány szabadságharcost is lefestett
2025. október 22.
Győrfi Pál 200 család támogatását tűzte ki célul
2025. október 22.
Boros Ilona és Laukó Orsolya nyerték az Utcajogász Fekete-Nagy Miklós-díját
2025. október 20.
Punya, vakaró, bodag: ezek a lepénykenyerek a cigány konyha remekei
2025. október 20.
Ismerd meg a roma művészet és aktivizmus közösségépítő erejét!
2025. október 20.
Hogyan találkoznak a rapperek, Petőfi és a TikTok egy roma tanárnő magyaróráin?