A magyar kultúrát gazdagító roma művészeket is elismerték március 15-én!

2026. március 16.
A magyar kultúrát gazdagító roma művészeket is elismerték március 15-én!

Hallgasd élőben!

Élő streaming

Minden évben március 15-e alkalmából rendezik meg az állami kitüntetések díjátadóját, amelyen idén több roma tehetség is elismerésben részesült. Radics Gigit Magyar Arany Érdemkereszttel tüntették ki. Az indoklás szerint a kitüntetést: „érzelemdús interpretáció és kivételes hangterjedelem jellemezte, a hazai és a nemzetközi közegben egyaránt népszerű előadó-művészete elismeréseként”  kapta. Radics Gigi a közösségi felületein hálával és boldogsággal teli posztban köszönte meg  családjának a kitartó támogatást. Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki Kállai Ernő hegedűművészt, a Magyar Operaház Zenekarának első koncertmesterét.  Először osztották ki a Szakcsi Lakatos Béla után elnevezett díjat, amelyet Egri János jazzbőgő- és basszusgitár művész, valamint Oláh Krisztián zongorista és zeneszerző vehetett át. Oláh Krisztián az erről szóló bejegyzésében arról írt, hogy hatalmas megtiszteltetés számára a díj, hiszen az elismerés névadója az egyik legfontosabb zenei példaképe. Hozzátette továbbra igyekszik méltósággal folytatni munkásságát. A díjazottak sikere ismét megmutatja, mennyi érték és tehetség gazdagítja a roma közösséget. Emellett arra is, rávilágít hogy milyen meghatározó szerepet töltenek be a roma művészek a magyar kultúrában. Magyar Bronz Érdemkeresztet kapott Szénási Szilvia. A sztereotípiák és az előítéletek visszaszorítása érdekében végzett közösség – és szemléletformáló tevékenységért kapott rangos állami elismerést Szénási Szilvia, az Uccu Roma Informális Oktatási Alapítvány ügyvezetője és a Polgár Alapítvány kuratóriumi tagja. Szilvi az erről szóló Facebook posztjában hosszasan mesél arról, hogy többször is megkérdőjelezte a díj elfogadását, végül úgy döntött, hogy mégis át veszi.

Fotó: Pexels.com