A Pisont név a sportban és a magánéletben is csak a minőséget képviselheti

Hallgasd élőben!
A Pisont név a sportban és a magánéletben is csak a minőséget képviselheti – mondja Pisont István volt válogatott labdarúgó, aki a testvéreivel együtt azon fáradozik, hogy a gyermekeik és az unokáik a futball bűvöletében nőjenek fel. Unokaöccse, Ricsi is az általa kitaposott úton jár, hiszen egykori klubjának, a Budapest Honvéd utánpótlás csapatának a szakemberek szerint most Pisont Richárd az egyik legígéretesebb játékosa. Pisont István Orosházán született, tizennyolc éves koráig Békés megyében játszott, előbb a Gádorosi TSZ SK csapatában (1978–1988), majd rövid ideig a Szarvasi Vasas Spartacus (1988) játékosa volt. Tizennyolc évesen került hazai pályafutása legfontosabb klubjához, Kispestre. 1989. március 11-én, az aktuális bundabotrány által megtizedelt Bp. Honvédban mutatkozott be az első osztályban. A kispestiekkel 1994 őszének végéig (illetve játszott aztán még hat mérkőzést 1995 őszén is) három bajnoki címet nyert (1988–1989, 1990–1991, 1992–1993), kétszeres Magyar Kupa-győztes (1989, 1996) lett. Kispesti népszerűségére jellemző a szurkolóktól kapott beceneve: A legnagyobb király. A válogatottban a dél- és közép-amerikai túrán, az argentinok ellen mutatkozott be. Mindent egybevéve 1991 és 1998 között 31 mérkőzésen 1 gólt szerzett. Karrierje elején rövid ideig szerepelt a belga élvonalban, az akkoriban magyarokat nagyon szívesen alkalmazó Charleroi-ban is. 1995 végén igazolt Izraelbe, a sárga-feketékkel két bajnoki címet szerzett (1996–1997, 1997–1998), a második évben a Toto Cup, a tulajdonképpeni Ligakupa győztese is lett. Az 1998–1999-es idényt Németországban, az Eintracht Frankfurtban töltötte, majd visszatért Izraelbe, a Hapoel Tel-Avivval 1999–2000-ben duplázott, majd 2002-ben újra megnyerte Toto Cupot.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. július 15.
A magyar városok éttermeit, kocsmáit, kávéházait mindig átjárta a muzsika!
2025. július 15.
Roma holokausztra emlékezünk hamarosan
2025. július 15.
SZŐKE NIKOLETTA A CIGÁNYZENÉSZEK MEGÍTÉLÉSÉRŐL BESZÉLT: „EGYRE JOBB MAGYARORSZÁGON CIGÁNY ELŐADÓNAK LENNI"
2025. július 8.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját!
2025. július 8.
Óriási bajba került Galamb Alex, az ország kedvenc roma pékje
2025. július 8.
Roma nemzetiségi hagyományőrző tábort rendeznek július 14. és 18. között, hétfőtől egészen péntekig, 8-tól 16 óráig Bujákon, az Eszterházy Közösségi Téren.