A sokszínűség: gazdaság – roma képzőművészek kapcsolják össze az eget és a földet a szombathelyi Agorában

Hallgasd élőben!
A sokszínűség: gazdaság – roma képzőművészek kapcsolják össze az eget és a földet a szombathelyi Agorában. Boldog Ceferino, a romák patrónusa emléknapjához – május 4-éhez, amikor boldoggá avatták – kapcsolódva nyílt kiállítás Szakrális képvilág a roma képzőművészetben címmel az Agora – MSH-ban. Roma képzőművészet – bátor színhasználat, ég és föld összekapcsolása. A péntek délutáni megnyitón Horváth Zoltán, az Agora igazgatója üdvözölte a vendégeket, Balogh Tibor (maga is képzőművész) A padlás musicalből énekelt. Majthényi László, a vasi közgyűlés elnöke köszöntőjében kiemelte: azt tapasztalja, hogy „ma virágzik a roma képzőművészet”. És bár a kérdésre, hogy „mitől roma a roma képzőművészet”, nincs válasza, abban biztos, hogy „csak az igazán nagy művészek mertek ilyen bátran nyúlni a színekhez”. Putz Attila, a szombathelyi önkormányzat kulturális, oktatási és civil bizottságának elnöke Ferenc pápát idézte – „A sokszínűség nem fenyegetés, hanem gazdaság” –, a kiállítást pedig úgy jellemezte, hogy ezek a képek összekapcsolják a földet és az eget, az egyéni és a kollektív sorsot, nem illusztrálnak, hanem tanúságot tesznek. Bogdán Imre, a Boldog Ceferino Lovagrend nagymestere személyes hangú köszöntője után Dr. Székely János megyei püspök nyitotta meg a kiállítást, hangsúlyozva: a romák művészetében megnyilvánul az európai kultúrában gyökerező, egymást feltételező „igaz, jó, szent és szép” – jelenlétük a magyar társadalomban nem teher, hanem ajándék. A kiállító művészek: Ádám Veres Zoltán, Balogh Tibor, Bari Janó, Hájas Zoltán, Jakab Krisztián, Kárpáti Zsuzsanna, Kovács Edit, Ökrös Noémi, Rácz Gyöngyi, Ráczné Kalányos Gyöngyi, Sütő Gábor, Vári Zsolt, Ferkovics József. A tárlat május 21-éig tart nyitva.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. október 20.
Punya, vakaró, bodag: ezek a lepénykenyerek a cigány konyha remekei
2025. október 20.
Ismerd meg a roma művészet és aktivizmus közösségépítő erejét!
2025. október 20.
Hogyan találkoznak a rapperek, Petőfi és a TikTok egy roma tanárnő magyaróráin?
2025. október 16.
Színek, zene és összetartozás – a roma kultúrát ünnepelték Újszentmargitán
2025. október 16.
Különleges program erősíti a párbeszédet a rendőrök és a roma közösség tagjai között
2025. október 16.
Csak haláluk után ismerték el a két meg nem értett roma festőművészt