A tehetségkutató felfedezettje, Kökény Attila és az Artisjus- és EMeRTon-díjas zenész, Rakonczai Viktor közös turnéra indultak
Hallgasd élőben!
A tehetségkutató felfedezettje, Kökény Attila és az Artisjus- és EMeRTon-díjas zenész, Rakonczai Viktor közös turnéra indultak. Ennek voltak és még vannak is állomásai. A két előadóművész első találkozása 2011-re nyúlik vissza, amikor Attila Megasztár utáni első szóló lemezéhez keresett az akkori kiadója szerzőket, dalokat. A lemezének címadó dalát (Nincs semmi másom) Viktor készítette. 2022-ben újra „egymásra találtak” és elhatározták, hogy közös munkába kezdenek. Ebből született meg többek közt a Bűnös szerelem című dal és a közös turné is. Nagymegyeren teltház előtt léptek színpadra a Plauter Kúriában és nyűgözték le a lelkes közönséget. Felvidéken Rimaszombatban, Komáromban és Párkányban találkozhattunk még velük. Kökény Attila, Szenes Iván díjas előadóművész, és Rakonczai Viktor, ARTISJUS és EMeRTon-díjas zeneszerző, zenei producer. A két kiváló művész, akik már évek óta sikeresen dolgoznak együtt, 2025. április 12-én nagyszabású koncerttel ünneplik Kökény Attila 50. születésnapját az MVM Dome-ban „Kökény 50″ címmel. Több mint egy évtizede szerves együttműködésben áll Kökény Attila és Rakonczai Viktor. Az általuk létrehozott csodálatos szinergia nemcsak művészi, de emberi szinten is példaértékű. A két tehetséges művész 2011 óta dolgozik együtt, azóta számos slágert és emlékezetes zenei élményt szereztek közönségüknek. Az Ébredés turné keretén belül egy 14 tagú zenekar kíséretében varázsoltak felejthetetlen zenei élményt a közönségnek. Az elmúlt év során az ország számos pontján megfordultak és elkápráztatták hallgatóságukat. Az MVM Dome-ban megrendezésre kerülő Kökény 50 koncertet már most érdemes bejelölni a naptárban, mert ez az esemény igazán különleges lesz. A két kiváló előadó olyan vendégeket hív meg közös zenélésre, akik Attila zenei karrierje során meghatározó partnerek voltak, így ez a koncert kötelező program a minőségi magyar zene kedvelőinek!
Fotó: Pexels.com
További híreink
2024. október 11.
Roma népismereti előadásnak adott otthont a somogyi rendőr-főkapitányság
2024. október 11.
Nyolcadik alkalommal rendezték meg a roma származású rendőrök konferenciáját október 9-én a Rendőrségi Igazgatási Központ auditóriumában!
2024. október 10.
Ötvennégy évvel ezelőtt mutatta be először alkotásait Balogh Zsigmond fafaragó, népi iparművész Kondoroson
2024. október 10.
Bachtálo Drom!
2024. október 10.
A TeatRom roma összművészeti fesztivál, amely ötödik éve Borsod megye különböző kistelepülésein kerül megrendezésre
2024. október 10.
Roma népmesék és mondák gyűjteménye!