A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán

Hallgasd élőben!
A Veszprém Vármegyei Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében tartottak értekezletet a Megyeházán. A rendezvényen Sebők Zoltán r. alezredes, a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoport (TKKM) vezetője és Tóth Gábor r. alezredes roma összekötő tiszt is részt vett, ahol beszámoltak a rendőrség és a roma nemzetiségi önkormányzatok közötti együttműködések területi tapasztalatairól, a roma nemzetiséggel való kapcsolatrendszerről, illetve a megjelentekkel együtt értékelték a közös munkát, az elért eredményeket. Gaál Csaba r. alezredes, a Bűnmegelőzési Osztály munkatársa pedig a DELTA Program eddigi eredményeit ismertette. A programon részt vettek a vármegye rendőrkapitányságainak roma kapcsolattartói is. A rendőrség képviselői hangsúlyozták továbbá, hogy idén is bűn- és baleset-megelőzési ismeretterjesztő előadásokat tartanak a kisebbséghez tartozó fiatalok részére, illetve nyári táborokat tartanak számukra. Kitértek ezenkívül a roma fiatalok rendőri pályára irányító tevékenységének fontosságára is.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. július 15.
A magyar városok éttermeit, kocsmáit, kávéházait mindig átjárta a muzsika!
2025. július 15.
Roma holokausztra emlékezünk hamarosan
2025. július 15.
SZŐKE NIKOLETTA A CIGÁNYZENÉSZEK MEGÍTÉLÉSÉRŐL BESZÉLT: „EGYRE JOBB MAGYARORSZÁGON CIGÁNY ELŐADÓNAK LENNI"
2025. július 8.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját!
2025. július 8.
Óriási bajba került Galamb Alex, az ország kedvenc roma pékje
2025. július 8.
Roma nemzetiségi hagyományőrző tábort rendeznek július 14. és 18. között, hétfőtől egészen péntekig, 8-tól 16 óráig Bujákon, az Eszterházy Közösségi Téren.