Elég, ha csak a „cigányzene” fogalmára gondolunk, amelynek úgynevezett „mulatós” vagy „kávéházi” formájában az is kérdéses, vajon mi lehet benne a cigány. Az, hogy cigányok játsszák? Vagy maga a zene eredete? Esetleg az előadás szituációja teszi cigánnyá, amelyben evidencia, hogy a „magyar” mulat, míg a „cigány” szolgáltatja ehhez az érzelmi muníciót, a zenét? A 80-as évektől kezdve azonban jelentős változások álltak be a „cigányzene” fogalmát illetően, amelyek mai napig hatást gyakorolnak a cigányság azonosulási lehetőségeire. Sorozatunk első részében bemutatjuk, hogy ezek a változások miként formálták a cigánytelepi közegekben élők zenei világát és ezzel együtt saját cigányságukhoz való viszonyulásukat.

Az „elveszett”, „eredeti” cigányság és a népzene, Gömbalján több száz fős cigány közösség él, akik mind tudományos osztályozás, mind önbesorolás szerint magyarcigánynak, azaz romungrónak nevezhetők. E kissé merev és az élet bonyodalmait kevésbé követő tudományos kategorizáció alapján hazánkban három nagyobb, egymástól elkülönülő cigány csoport található. Arányaik ma már nehezen meghatározhatóak, de annyi biztos, hogy a magyarországi cigányság döntő többségét a romungrók teszik ki, arányuk hozzávetőlegesen 80%, őket követik az oláhcigányok 10-15%-kal, a sort pedig a beások zárják a maguk csekély 5-8%-ával. Ebben a 70-es évek elején tudományos alapvetéssé váló osztályozási rendszerben kitüntetett szerepe lett a nyelvnek, a nyelv számít annak az „objektív” tényezőnek, amely szerint a besorolás történik. A romungrók e szerint azok, akiknek a magyar az anyanyelvük. A nyelvhasználat kérdése azonban önmagán túlmutat, hiszen a fenti rendszerben az akkulturáció, a „betagozódás” mértékét is jelzi, e szerint a romungrók hagyták el leginkább saját hagyományaikat, és illeszkedtek be a magyar társadalomba.

Témánk szempontjából is döntő jelentősége van a fenti osztályozásnak, a „muzsikus” néven ismert zenészek, előadóművészek, mint Horváth Pista, Bangó Margit vagy a 100 tagú cigányzenekar, a romungrók közül kerültek ki, ahogyan a magyar falvak és városok ünnepeit, mulatozásait egykor oly meghatározó cigány muzsikus bandák tagjai is. Ezzel szemben az ún. autentikus cigány népzene, amely hagyományait tekintve nem a „magyarok” szórakoztatását szolgálta, hanem cigány közösségek belső életében kapott kiemelkedő szerepet, az oláhcigánysághoz és a beásokhoz kötődik.

Napjainkra azonban a fenti zenei műfajok jelentősége megváltozott, a magyar népies műzene szinte teljes egészében elvesztette a szórakozásban betöltött szerepét, míg az „autentikus” cigány népzene új közegeket talált magának.

Fotó: Pexels.com