Alakulnak a nemzetiségi önkormányzatok

Hallgasd élőben!
A szlovák nemzetiségi önkormányzat után megtartotta alakulóülését a megújult Oroszlányi Roma Önkormányzat is. A polgármesteri hivatal tanácstermében tartotta meg alakulóülését a megújult Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat október 14-én hétfőn – amint arról az Oroszlányi Médicentrum tudósított. Az eseményen jelen volt Takács Károly polgármester is. Az esemény a magyar himnusz közös eléneklésével indult. Ezután Németh Gábor, a helyi választási bizottság elnöke tájékoztatta a megjelenteket a június 9-én tartott nemzetiségi önkormányzati választás eredményeiről. Azt is említette, hogy a választásra jogosultak 50 százaléka – 626-ból 313 választó – jelent meg a szavazófülkékben.
A nemzetiségi önkormányzat tagjai ezután esküt tettek. Nyári Tamás Krisztián, a roma nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, hogy tősgyökeres oroszlányiként szívügyüknek tekintik az oroszlányi romaság segítését. Az előttük álló öt évben szeretnék a közösségi összetartozásukat megerősíteni. A városban már meglévő és kialakulóban levő problémákat meg akarják szüntetni mindenképpen – mint mondta, ez a legnagyobb célkitűzésük. A képviselők ezután megválasztották a tisztségviselőiket. A tagok 5 igen szavazattal választották meg Nyári Tamás Krisztiánt elnöknek, Poczók Jánost pedig elnökhelyettesnek. Az esemény zárásaként a megjelentek közösen énekelték el a roma himnuszt.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. augusztus 7.
A leghíresebb cigány muzsikusok és jelentőségük
2026. augusztus 4.
Miért fontos az Aranypánt-díj a cigány közösség számára?
2026. augusztus 4.
Mit kell tudnunk az augusztus 2-ai cigány holokausztról?
2026. augusztus 4.
Zsidó-keresztény imaórán emlékeztek a roma holokauszt és a kislétai roma gyilkosságok áldozataira
2026. augusztus 4.
Induljon el a jóságlavina! – Roma családi napot tartottak Gersekaráton
2026. július 27.
A Parno Graszt Magyarország egyik legismertebb és legsikeresebb cigány zenekara, amely nemcsak hazánkban, hanem külföldön is nagy népszerűségnek örvend