Augusztus 26-àn lett volna Szentandrássy István 68 éves

Hallgasd élőben!
Ma lenne 68 éves Szentandrássy István, Kossuth-díjas festőművész, a magyar kortárs festészet egyik legmeghatározóbb alakja. Öt éve nincs közöttünk, de öröksége él és erősödik. A róla elnevezett Galériát 2022-ben nyitották meg és mára már több, mint 13 ezer ember látogatta meg. Ez is bizonyíték arra, hogy a roma művészet érték, és a magyar nemzet közös kincse! ünnepélyesen átadásra kerültek a Roma Kultúra nagyköveti megbízólevelei is: Nyári Oszkár, Ledényi Attila, Baranyi Zoltán és Lukács Adorján részére. Gratulálok mindannyiuknak! Ők azok, akik munkájukkal és életútjukkal a cigányság megbecsüléséért dolgozva példát mutatnak, és erősítik a közös jövőt! A Szentandrassy Galéria Magyarország első kiállítóhelye, mely Szentandrássy István (1957-2020) Kossuth-díjas festőművész nevét viseli. A roma származású és magát magyarnak valló művész életútjával arra kötelezi az őt követni kívánó nemzedéket, hogy az egyetemes emberi értékek gyarapításában értékközvetítő szerepet vállaljanak. A Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria küldetésének tekinti, hogy bemutassa azokat a roma képzőművészeket, akik XX. század közepétől jelentős, európai színvonalú életműveket hagytak az utókorra, ugyanakkor kiállítási lehetőséget kíván biztosítani a tehetséges kortárs képző-, iparművészet-, és fotóművészet alkotóinak. Rendezvényein alkalmat kínál a társművészetek bemutatására, valamint teret biztosít a közösségi gondolkodásnak.A Galéria állandó kiállítás keretében őrzi a „Szenty-szentélyt”, mely a művész relikviáiból, műtermének bútoraiból áll. A galériàban jelenleg a „Jeltelen gesztus” című kiállítást láthatjàk október 8-ig.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. január 12.
6 ÉRDEKESSÉG DANKÓ PISTÁRÓL, A NÓTAKIRÁLYRÓL
2026. január 12.
Cigàny muzsikusok
2026. január 8.
Az eredet csak az egyik lehetséges megközelítése annak, hogy mitől cigány a cigány
2026. január 8.
Bármilyen közegből jössz, meghatározza az életedet és a művészetedet
2026. január 8.
A Roma Női Civil Díj közönségdíjasa védésre készül 51 évesen
2026. január 8.
Budapest jazz clubban lesz fellépése a Szakcsi Lakatos Béla Trio-nak