Az egri érsek misézik a roma zarándoklaton Szentkúton

Hallgasd élőben!
Július 6-án tartják az Országos Roma Zarándoklatot Mátraverebély-Szentkúton, közölte a kegyhely. Az Országos Roma Zarándoklat július 6-án szombaton várja a híveket a nemzeti kegyhelyen, ahol aznap már 9 óra 15 perckor kezdődik a ráhangolódás, a Pharne Csérhaja, azaz a Fehér Csillag Együttes közreműködésével.
Dr. Székely János megyéspüspök tanítása után tanúságtétel következik. A 11 órakor kezdődő mise főcelebránsa pedig dr. Ternyák Csaba egri érsek lesz. Az ebéd után színpadi műsorok teszik emlékezetessé a napot, közölte a kegyhely. Azt is közölték, hogy június 30-án is tartott, és július 2-án (kedden) is tart a Sarlós Boldogasszony búcsú, az együttjárók, a jegyesek, a fiatal házasok, és a gyermeket várók zarándoklatával.
A búcsút a katolikus ember – aki megfelelően felkészült és teljesítette a kiszabott feltételeket – az Egyház segítségével nyeri el. A búcsú lehet részleges vagy teljes, attól függően, hogy a bűnökért járó ideigtartó büntetéstől részlegesen vagy teljesen szabadít-e meg. Minden hívő nyerhet búcsúkat önmaga számára vagy az elhunytak javára. A vasárnapi szentmisét Marton Zsolt váci püspök mutatja be, a részletes program a kegyhely honlapján, facebook-oldalán és a hirdetőtáblákon található.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. augusztus 7.
A leghíresebb cigány muzsikusok és jelentőségük
2026. augusztus 4.
Miért fontos az Aranypánt-díj a cigány közösség számára?
2026. augusztus 4.
Mit kell tudnunk az augusztus 2-ai cigány holokausztról?
2026. augusztus 4.
Zsidó-keresztény imaórán emlékeztek a roma holokauszt és a kislétai roma gyilkosságok áldozataira
2026. augusztus 4.
Induljon el a jóságlavina! – Roma családi napot tartottak Gersekaráton
2026. július 27.
A Parno Graszt Magyarország egyik legismertebb és legsikeresebb cigány zenekara, amely nemcsak hazánkban, hanem külföldön is nagy népszerűségnek örvend