Bachtálo Drom!

Hallgasd élőben!
Bachtálo Drom! vagyis Szerencsés utat címmel nyílt a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium hallgatóinak irodalmi és képzőművészeti alkotásaiból kiállítás Szegváron, a Károlyi kastélyban, amit október 15-ig lehet megtekinteni. Mészáros Ferenc igazgató hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy a roma egyetemisták erős identitású, új szemléletű, magasan képzett roma értelmiséggé váljanak. Az igazgató kiemelte, a roma egyetemisták, amellett, hogy a választott szakmájukat tanulják az egyetemen, a szakkollégium égisze alatt belső képzési programon is részt vesznek.
A kiállítás témája „Identitás és Isten”. Kilenc hallgató, Bokor Máté Alexandrin, Tatár Éva, Farkas György, Oszlács Diána Dóra, Kovács Edvard, Karácsonyi Maja, Pataki Katalin, Salamon Geiger Zoé és Szabó Roland mutatkozott be alkotásaival a szegvári kastélyban.– A Szegedi Keresztény Roma Szakkollégiumban 2012-től, vagyis 12 éve foglalkozunk roma és hátrányos helyzetű egyetemista fiatalok tehetséggondozásával. Az elmúlt tizenkét évben száznyolcvanan vettek részt a programban. A fiataljaink egyetemre járnak, választott szakmájukat tanulják. Orvosoknak, jogászoknak, közgazdászoknak, tanároknak készülnek.
Tanulmányaik mellett a szakkollégiumban egy részük együtt is lakik, emellett egy belső képzési programban is részt vesznek– mondta Mészáros Ferenc.SZKRSZ-ből „Szokeresz”Kiemelte, tizenkét éve nem volt túl nehéz meglátni, hogy ha néhány magánhangzóval kiegészítik a Szegedi Keresztény Roma Szakkollégium intézménynév kezdőbetűit, akkor egy cigány lovári kifejezést kapnak, így lett az SZKRSZ-ből „Szokeresz”.– Amellett, hogy országszerte „Szokeresz”-ként ismerik szakkollégiumunkat, ez a kifejezés magyarul annyit jelent, hogy „Mit teszel?”. Ez a szó programadónkká is vált. Arra biztatjuk a fiataljainkat, hogy tegyenek, aktívan vegyenek részt a körülöttük lévő világ alakításában, formálásában.Négy alappillér:Mészáros Ferenc leszögezte, a szakkollégium keresztény értékrendek mentén szerveződő roma specifikus szakmai közösség, aminek négy alappillére van, a keresztény értékek, az identitás, a szakmai igényesség és negyedikként az, hogy az első három alappillért közösségben éljék meg .Az igazgató hangsúlyozta, fontosnak tartják, hogy erős identitású, új szemléletű, magasan képzett roma értelmiség formálódjon a szakkollégiumban.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. szeptember 11.
Isten szemében a cigányok értékesek
2025. szeptember 8.
Meghívták az angol U17-es válogatottba a Liverpool magyar roma tehetségét
2025. szeptember 8.
Gyermekműsort szervezett a csabai roma nemzetiségi önkormányzat
2025. szeptember 5.
Ha visszautaznánk az időben, és beülnénk egy klasszikus budapesti kávéházba, evidens lenne, hogy a háttérben élő cigányzene szól
2025. szeptember 5.
Tudd meg, hogyan építi és támogatja a roma nőket a Mara-program!
2025. szeptember 5.
Az „igazi cigányok" mítosza