Balog János a karrierjéről mesélt.”Erősen hiszek abban, hogy előadóművészként meg kell merítkeznünk a kortárs repertoárban. S jóllehet missziónak tartom a legújabb zeneművek kiadását, hozzá kell tennem: rendkívüli módon szélesítették látókörömet a kortárs zeneszerzők. Hatásukra másként tekintek már Bachra vagy Beethovenre is. Nekünk, előadóművészeknek fontos belelátnunk a zeneszerző koponyájába, belehelyezkednünk a legbelső világába: vajon hogyan gondolkodott a darabjáról? Az értelmezést segítheti, illetve teljesen más megvilágításba helyezi, ha mondjuk Bachot vagy Beethovent játszok egy kortárs zeneszerzőnek: ő vajon mit gondol a hallottakról? A kortárs zeneszerző pontosan notál, vagyis minden hangra ráírja, hogyan kell játszani. Ez a gondolkodásmód – átültetve például egy Beethoven-szonátára – számtalan eredményt hozhat. Nekem nagy tanulság, milyen kevés műhöz van szükség billentyűs gondolkodásmódra. Amikor tanítok, akkor általában zenekarban vagy énekesben gondolkodom. Zongorán csak illuzionálok, ezért inkább elképzelem a hegedűs vonóhasználatát, s hogy milyen hosszan tart ki egy-egy hangot a fafúvós.”-mondta el.”– Szerintem Bach örömmel hallgatná egy prelúdiumát zongorán. Persze ez feltevés, időutazás, mégis szeretném hinni, hogy a régi mesterek hittek a billentyűs hangszer fejlődésében, hogy az előbb-utóbb dinamikát tud majd játszani és lehet pedálozni rajta, egyszóval modernül hat. Minden mindennel összefügg a zongorán – a pedál, a zongorahang elindítása és elengedése.

A legnagyobb probléma a notáció kapcsán tulajdonképpen az, hogy nem tanuljuk meg értelmezni a jeleket, mert a kottaolvasási szokásunk véget ér valahol ott, hogy milyen a hang, milyen a ritmus. Talán még a dinamikát figyelembe vesszük… Pedig milyen jó volna gondolattal, érzelemmel megtölteni a játékunkat! És az adott stílus világával, egyáltalán: a kor nyelvével, azzal a nyelvvel, amelyen a zeneszerző beszélt! Ezekről nagyon kevés szó esik manapság.”-folytatta.”– Az elengedhetetlen, hogy színpadi tapasztalata legyen a tanári karnak, ha már egyszer előadó-művészetről beszélünk. Értem én, hogy a bolognai rendszer szándéka szerint egységes, a tanári kar összehasonlítható, de el sem tudom képzelni főiskolai vagy egyetemi szinten, hogy nem koncertezik az oktató. Nálam a repertoárépítés versenyekkel,lemezfelvételekkel kezdődött – Chopinnel, Liszt Ferenccel –, érdekes volt például megtapasztalni, hogy a külföldi közönség Lisztet üres virtuóznak tartja, csak a csillogást látja benne Dániától Törökországig. Majd megtapasztaltam azt is, hogy ugyanez a közönség meggyőzhető.– Liszt kései vagy filozofikusabb témájú műveivel. Koncertjeimen mindig mondok pár szót Liszt zenéjéről és magáról a művészről, aki meggyőződésem szerint korszakalkotó zseni volt. Persze bennem is alakul a zenéje, másként játszom a műveit ma, mint a Hungaricum lemezen, de ez természetes, az volna baj, ha húsz év távlatában ugyanúgy gondolkodnék róluk.”-mesélte a művész.

Fotó: Pexels.com