Bari Laci és Radics Gigi első duettje debütált a YouTube-on

Hallgasd élőben!
Bari Laci és Radics Gigi első duettje Emlék címmel debütált a YouTube-on pát nappal ezelőtt. A várva várt együttműködés nem csak szakmai, hiszen a két tehetséges előadó nagyon jó barátságot is ápol. Most a közös munkáról meséltek. „Nagyon jó barátok vagyunk Gigivel az első duettünk óta, ami a One Night Only volt. Engem ekkor ismert meg úgy igazán a szakma, akkor mindössze 12 évesen. Az ének iskoláját követően mindig mondták nekünk, hogy készítsünk közös dalt, amit nem kapkodtunk el, hiszen én is most találtam meg végre azt a hangzást, ami igazán hozzám illik” – mondta el a felvételben dalszerzőként, szövegíróként és producerként is részt vállaló BariLaci, akiről Giginek igazán különleges és pozitív a véleménye.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. augusztus 7.
A leghíresebb cigány muzsikusok és jelentőségük
2026. augusztus 4.
Miért fontos az Aranypánt-díj a cigány közösség számára?
2026. augusztus 4.
Mit kell tudnunk az augusztus 2-ai cigány holokausztról?
2026. augusztus 4.
Zsidó-keresztény imaórán emlékeztek a roma holokauszt és a kislétai roma gyilkosságok áldozataira
2026. augusztus 4.
Induljon el a jóságlavina! – Roma családi napot tartottak Gersekaráton
2026. július 27.
A Parno Graszt Magyarország egyik legismertebb és legsikeresebb cigány zenekara, amely nemcsak hazánkban, hanem külföldön is nagy népszerűségnek örvend