Csíkszereda Roma telepein nincsen játszótér,ezért a civilek most játszótérre gyűjtenek

Hallgasd élőben!
.A Máltai Szeretetszolgálattal együttműködve, annak épületében fotós-interjús-rajzos foglalkozásokat tartott a telep gyermekeinek többször is Márkos Tamás fotóriporter.Az ő ötlete volt, hogy a telepen vagy annak közelében épüljön fel egy játszótér. Ha minden jól megy, akkor szeptember végén el is kezdik ezt építeni, mondta Székely Róbert.Beszámoltak arról, hogy a kivitelező 25-30 ezer euróra becsülte a játszótér kialakításának költségeit. Eddig három pályázatot adtak le, az egyikről már biztosan tudják, hogy megnyerték, innen 5-8 ezer euróra számíthatnak. „Ha az összeg egyharmada megvan, akkor idén szeptember végén elkezdjük a munkát, mert a sportpálya és a játszótér elemeinek építése külön is elindulhat” – mondta a koordinátor.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. július 8.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját!
2025. július 8.
Óriási bajba került Galamb Alex, az ország kedvenc roma pékje
2025. július 8.
Roma nemzetiségi hagyományőrző tábort rendeznek július 14. és 18. között, hétfőtől egészen péntekig, 8-tól 16 óráig Bujákon, az Eszterházy Közösségi Téren.
2025. július 8.
Engedd, hogy Krisztus betöltse a szívedet – Roma zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton
2025. július 3.
Egy roma fiú történetét vitte színre Csáki Benedek a Parno Graszt dalaival
2025. július 1.
A Pisont név a sportban és a magánéletben is csak a minőséget képviselheti