Cziffra György egyedülálló zenei tehetsége Liszt Ferencéhez hasonlítható

Hallgasd élőben!
Cziffra György egyedülálló zenei tehetsége Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos zongoratechnikai és improvizációs készsége miatt. Sajátos parafrázisai hűen tükrözik a Liszt- és Dohnányi-féle művészi irányvonalat, mely a kontrapunktikus tudást, variációs művészetet és fantázia dússágot képviseli. Pályája csúcsán a 20. század legnagyobb pianistái közé emelkedett. Széles repertoárján elsősorban Liszt, Schumann, Chopin, Grieg, Brahms és Rahmanyinov művei szerepeltek, amelyek nagy részét hanglemezre is játszotta. Apai ágon cigányzenész, anyai ágon magyar családból származott. A Cziffra család Párizsban élt, de az első világháborús törvények miatt 1914-ben anyja és két nővére hazatért Budapestre. Édesapját, aki cimbalomművész volt, a franciák deportálták, ahonnan csak a háború után térhetett haza. Az 1921. november 5-én az angyalföldi Tripolisz nyomortanyába született Cziffra György tehetsége korán megmutatkozott. Dohnányi Ernő támogatásával mindössze nyolcévesen került be a Zeneakadémiára, Keéri-Szántó Imre osztályába. Tizenhárom évesen, „csodagyerekként” már számtalan sikeres koncertet adott Magyarországon, de külföldi koncertkörútjai is hasonlóan sikeresek voltak.
Gyermekkorából egyetlen felvétel maradt fenn 1934-ből, amelyen Schubert művét játssza. A korabeli kritika a következőképpen méltatta: „Először lépett azonban a közönség elé egy alig 13 éves, tömzsi gyermek, Cziffra György, aki a mi tehetségekben olyan gazdag zenei életünkben is szenzációt keltett játékával. Ez a kisfiú egészen kivételes talentum. Ahogy játszott, az több volt, mint egy csodagyermek produkciója. Igazi, tiszta, meleg érzéssel zengő muzsikát kaptunk ettől a zseniális kis művésztől.”Első bármuzsikusi korszaka fiatal felnőttként indult. A Rozsnyai házaspár fényes budapesti Arizona mulatójának ünnepelt zongoristájaként ismerte meg élete párját, az egyiptomi származású táncosnőt, Soleikát. 1942-ben feleségével épp gyermeket vártak, amikor behívták katonának. Miután 1946 szeptemberében hazatért a szovjet fogságból, tanulmányait magánúton, Ferenczy György zongoraművésznél folytatta. „A hangversenypódium világában semmiféle lehetőséget nem láttam. Nem ismertem senkit, aki segíthetett volna, és az ország is még messze volt attól, hogy önálló és folyamatos zenei élete legyen” – írta Ágyuk és virágok címmel megjelent önéletrajzi könyvében. Ezzel egyidejűleg újra a pesti éjszakák virtuóza lett: „Meggörbítvén gerincemet, ismét visszasüllyedtem az éjszaka világába.” A Kedves presszó, a Savoy és egyéb kultikus bár és mulató legendás és ünnepelt csillaga volt, a pesti művész- és sportolóvilág lokálról lokálra követte. Mezey Mária színésznő nemes egyszerűséggel „zongoracsodának” nevezte őt.1950-ben feleségével és kisfiával együtt megpróbált disszidálni, de még a határ átlépése előtt elfogták őket, kényszermunkatáborba kerültek.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. április 16.
Vajdasági cigány népdalok
2026. április 16.
Kárpáti cigányok
2026. április 16.
A főváros a Budapest Roma Ösztöndíjprogram keretében pályázatot hirdet felsőfokú tanulmányokat folytató, nappali tagozatos roma hallgatók számára
2026. április 14.
A Holokauszt Emlékközpont új időszaki kiállítása a roma holokauszt emlékezetének narratíváit és lenyomatait mutatja be.
2026. április 14.
Sára Sándor 1962-ben forgatott dokumentumfilmje periférikus helyzetű romák mindennapi életébe enged betekintést
2026. április 14.
A cigányság szerepe történelmi eseményeken