Egy új kezdeményezés indult el péntek délután a Dr. Sánta Sándor Közösségi Házban

Hallgasd élőben!
Gedeon Tamás atya görögkatolikus istentiszteletre várta a gyerekeket a Roma Közösségi Házban. Az atya megjöttéig a Makói Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke Simon Zsolt Norbert játszott és beszélgetett a gyerekekkel. A Promenád24-nek elmondta nagyon reméli, hogy az istentisztelet rendszeresen valósulhat majd meg a közösségi házban. Franek Dorina, közösségi szervezőként egy éve dolgozik a közösségi házban, nagyon szereti a munkáját, péntek délután barátnőjével Simon Barbival és a gyerekekkel közösen sütötték a tököt és készítették a meleg teát mire megérkezett Tamás atya.
Tamás atyát a gyerekek nagy örömmel fogadták, hiszen jól ismerik már az iskolából hitoktatóként. Először az enni valónak láttak neki az összegyűlt gyerekek, és az istentisztelet után egy kis kézműves foglalkozásra is sor került az atyával közösen. Gedeon Tamás a Promenád24-nek elmondta, szeretnék, ha ez az első alkalom a kezdet lehetne. Minden hónapban péntek délutánonként a gyerekekkel közösen tudnák az egyházi ünnepeket megtartani, ápolni a népszokásokat, hagyományokat. Segíteni a gyerekeknek Istennel való kapcsolat kialakítását.Szeretettel várják a szülőket is nincsennek korhoz kötve a találkozások, igyekeznek a megjelentekhez alakítani a programokat. Egy kis lelkiségi részt követően, beszélgetésekre, játékokokra kerülhet sor.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. augusztus 7.
A leghíresebb cigány muzsikusok és jelentőségük
2026. augusztus 4.
Miért fontos az Aranypánt-díj a cigány közösség számára?
2026. augusztus 4.
Mit kell tudnunk az augusztus 2-ai cigány holokausztról?
2026. augusztus 4.
Zsidó-keresztény imaórán emlékeztek a roma holokauszt és a kislétai roma gyilkosságok áldozataira
2026. augusztus 4.
Induljon el a jóságlavina! – Roma családi napot tartottak Gersekaráton
2026. július 27.
A Parno Graszt Magyarország egyik legismertebb és legsikeresebb cigány zenekara, amely nemcsak hazánkban, hanem külföldön is nagy népszerűségnek örvend