Egységes cigány etnikum vagy nyelv nem létezik, legalább három nagy csoportról beszélhetünk, romungrókról, oláhcigányokról és beásokról

Hallgasd élőben!
Egységes cigány etnikum vagy nyelv nem létezik, legalább három nagy csoportról beszélhetünk, romungrókról, oláhcigányokról és beásokról. Az alapok tisztázásával indítjuk új sorozatunkat, amelyben társadalomtudósok segítségével mutatjuk be a magyarországi romák történetét és közös évszázadainkat. Az első, cigányokként azonosított csoportok a késő középkorban, körülbelül a XV. század elején érkezhettek a Kárpát-medencébe, betelepülésük kisebb-nagyobb hullámokban nagyjából a XIX-XX. század fordulójáig tartott. A legutóbbi, 2021-es népszámláláson 209 909 fő vallotta magát romának ezzel ők alkotják a legnépesebb hazai kisebbséget. Még úgy is, hogy a tíz évvel ezelőtti felméréshez képest ez a szám 106 ezerrel kevesebb, a valóságban pedig a becslések szerint több mint 600 ezer cigány él Magyarországon. Miután megdöbbentően sokan, 1,086 millióan nem válaszoltak a nemzetiségi hovatartozást tudakoló kérdésre, ezért tényszerűen csupán annyit állíthatunk: a magyarországi cigányok lélekszáma ismeretlen. Remek könyvek és tanulmányok jelentek meg a cigányság történelméről, kultúrájáról, társadalmáról, ám ezek tartalma nemigen szivárgott át a szélesebb köztudatba.
Ezért indítottak könnyedebb műfajban, újságcikkek formájában sorozatot a magyarországi cigány közösség történetéről társadalomtudósokkal készült beszélgetések alapján. Olyan távolról kezdik, ameddig csak a történettudomány még objektív eszközökkel ellát, és valahol a XX. század végén tervezik lezárni. korai középkor közvéleménye számára a távoli, teljesen ismeretlen távolból érkező csoportokat a kor írástudói, mondjuk úgy, értelmisége saját tudása, tapasztalatai, világképe alapján azonosította. Ne menjünk messzire, a magyarok azért szerepelnek türkökként Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár X. század közepén írt művében, mert a bizánciak az akkoriban megjelenő összes lovas nomád, sztyeppei népet következetesen a számukra már ismert türk etnikummal azonosították.Keletről nyugat felé tartva a cigányok elődei is az egykori Keletrómai Birodalom területén érték el a kulturális értelemben vett Európát, így legkorábbi elnevezéseik is e területről származnak a XII. századból.A cigányokat az ókori görögök egyiptomiaknak hívták, mivel a görögök varázsláshoz, bűbájhoz értő embereknek tartották őket csakúgy, mint az egyiptomiakat. Innen ered angol nevük is, a gypsy, amely a görög elnevezésük nyomán a latin aegyptusból (egyiptomi) származik.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. augusztus 7.
A leghíresebb cigány muzsikusok és jelentőségük
2026. augusztus 4.
Miért fontos az Aranypánt-díj a cigány közösség számára?
2026. augusztus 4.
Mit kell tudnunk az augusztus 2-ai cigány holokausztról?
2026. augusztus 4.
Zsidó-keresztény imaórán emlékeztek a roma holokauszt és a kislétai roma gyilkosságok áldozataira
2026. augusztus 4.
Induljon el a jóságlavina! – Roma családi napot tartottak Gersekaráton
2026. július 27.
A Parno Graszt Magyarország egyik legismertebb és legsikeresebb cigány zenekara, amely nemcsak hazánkban, hanem külföldön is nagy népszerűségnek örvend