„Elvitték a cigányokat” – Az Emlékezés Menete lesz augusztus 2-án a Roma Holokauszt Emléknapján, amikor az Emlékezés Menetével idézzük fel a Porrajmos szörnyűségeit!

Hallgasd élőben!
Az eseményt roma civil szervezetek és aktivisták szervezik, minden érdeklődőt szeretettel várunk. A menet során Böröcz András alkotása, az 1944-es deportálásokat felidéző Zajkeltő vagon is velünk tart. Ez a műalkotás – amely hangjaiban megidézi a zakatoló vonatokat, valamint az összezárt emberek lábainak dobogását – a holokauszt áldozataira emlékezik és a kisebbségekkel szembeni megaláztatásra figyelmeztet.
Egy különleges performansz is része lesz a programnak, ahol Szomora Zsolt hegedűművész közreműködésével és elbeszélésekkel idézzük fel a roma holokauszt eseményeit. Az előadások során a „Zajkeltő vagon” hangjai kísérik a művészeket, erősítve az emlékezés erejét. A menet 15:30-kor indul a Teleki térről, majd a Mátyás téren és a Corvin közön keresztül a Nehru parton lévő Roma Holokauszt Emlékműhöz érkezik. Itt közös megemlékezéssel tisztelgünk az ártatlan áldozatok előtt.
Ez a különleges nap nem csak az emlékezésről, hanem a közösség erejéről, a művészet hatalmáról és a múlt tanulságainak megőrzéséről is szól. Az esemény résztvevői közösen állnak ki amellett, hogy soha ne felejtsük el a történelem sötét pillanatait, és együtt dolgozzunk egy igazságosabb jövőért.Várnak mindenkit szeretettel, hogy együtt emlékezzünk és tisztelegjünk az ártatlan áldozatok előtt!
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. december 3.
Roma jótékonysági koncert Szegeden
2025. december 3.
A cigányok tudományos életben betöltött szerepéről, a roma értelmiség életéről, lehetőségeiről rendeztek tanácskozást a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán
2025. december 1.
Roma tehetség a Liverpoolnál!
2025. december 1.
Sopronba érkezik a roma népirtás áldozatairól megemlékező darab
2025. december 1.
A hátrányos helyzetű roma gyerekek nehézségeire hívja fel a figyelmet a Bagázs új kampánya
2025. november 28.
Nem kétséges, hogy a cigányság hagyománya része magyar, és egyetemes kultúránknak