Filmvetítés, finomságok, fürdőzés – Roma családi nap lesz augusztus 2-án a Római-parton

Hallgasd élőben!
Filmvetítés, finomságok, fürdőzés – Roma családi nap lesz augusztus 2-án a Római-parton .Roma családi napunkra szeretettel és változatos programokkal várnak minden érdeklődő harmadik kerületi családot és lakost. Töltsenek egy szép napot együtt a Római-parton! A részvétel roma családi napuk minden programján ingyenes. A szervezők, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat és Óbuda-Békásmegyer Cigány Nemzetiségi Önkormányzat képviselői és munkatársai a nap megtervezésénél minden korosztály számára gondoskodtak kellemes és értékes időtöltésről, lássunk is ízelítőt ezekből: Korán érkező vendégeiket szalonnasütéssel várják, nyílt tűzön készítik el együtt a friss falatokat. Természetesen a később ébredő érdeklődőkre szintén gondolnak, hiszen két bográcsban is készülnek majd a hagyományos cigánykonyha finomságai. A családi nap helyszíne a Római-parti Plázs közvetlen szomszédságában van. Így egész napos, ingyenes, dunai fürdőzésre szintén lesz lehetőségük. A vizek szerelmeseinek még egy különleges programot kínálnak. Sárkányhajónkban együtt evezve gyönyörködhetnek a Duna víztükrében és két partjának természeti szépségeiben. A gyermekek kézműves foglalkozáson ismerkedhetnek a különböző anyagok érdekes tulajdonságaival. Az apró és nagyobbacska alkotók az elkészült remekműveiket természetesen haza is vihetik. Augusztus 2. a roma holokauszt nemzetközi emléknapja, amelynek méltó tiszteletéről nem feledkezhetünk meg: a 371 Csillag című filmet fogjuk levetíteni, a cím arra 371 gyermekre utal, akik az auschwitzi haláltáborban születtek, és akik valamennyien odavesztek. Rájuk és a holokauszt minden áldozatának emléke előtt hajtunk fejet a 371 csillag cîmű filmmel.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. augusztus 7.
A leghíresebb cigány muzsikusok és jelentőségük
2026. augusztus 4.
Miért fontos az Aranypánt-díj a cigány közösség számára?
2026. augusztus 4.
Mit kell tudnunk az augusztus 2-ai cigány holokausztról?
2026. augusztus 4.
Zsidó-keresztény imaórán emlékeztek a roma holokauszt és a kislétai roma gyilkosságok áldozataira
2026. augusztus 4.
Induljon el a jóságlavina! – Roma családi napot tartottak Gersekaráton
2026. július 27.
A Parno Graszt Magyarország egyik legismertebb és legsikeresebb cigány zenekara, amely nemcsak hazánkban, hanem külföldön is nagy népszerűségnek örvend