Gersekarát adott otthont a Szombathelyi Egyházmegye roma családi lelkinapjának augusztus 1-jén. Központi témának a reményt választották a szervezők. A programon részt vett Székely János szombathelyi megyéspüspök is.

A művelődési házban zenés imádsággal kezdődött a program a Rád Találtam dicsőítő csoporttal.Miközben a gyerekek saját imakönyvet készítettek, a nagyobbak a Kaposvári Egyházmegyében, Csákányban működő Fazenda rehabilitációs közösség tagjainak tanúságételét hallgathatták meg. Olyan emberekét, akik valamilyen függőséggel éltek, de a közösségben reményt kapnak az újrakezdésre, a felépülésre, mindezt Isten óvó és támogató keze alatt. Nehéz sorsokról hallhattak a teremben ülők, de közben azt is megtapasztalhatták, hogy van kiút és lehetőség a változásra. Beszélgetés Székely János püspökkel Szó esett erről a kiscsoportos beszélgetésen is, amelyen Székely János megyéspüspökkel is megosztották életük nehézségeit, jövőbeni terveiket, reményeiket a résztvevők. A szentmisén Székely János a Biblia egyik legszomorúbb történetét idézte fel szentbeszédében: Keresztelő Szent János vértanúságát. Mint fogalmazott: Heródes döntései a bűn fájdalmas láncolatához vezettek, amelynek végén egy ártatlan ember életét oltották ki. A püspök rámutatott: ez a történet jól példázza, hogy a rossz döntések gyakran egymásból következnek. Egy aprónak tűnő helytelen választás újabb és újabb következményeket indíthat el, lavinaként vagy láncreakcióként. Egy gyermek életében például a tanulás iránti közömbösség, a felelőtlenség vagy a rossz szokások később komoly következményekhez vezethetnek. Ugyanígy a szeretet hiánya, az önzés vagy a helytelen minták is továbbadhatók egy családban.

Székely János kiemelte:léteznek jóság-láncreakciók is. Egy jó döntés, egy segítő gesztus, egy őszinte imádság vagy egy szeretetteljes cselekedet újabb jótetteket indíthat el.Arra kérte a gyermekeket, hogy indítsák el a jóságlavinákat az életükben. Carlo Acutis példája Példaként a fiatalon elhunyt Carlo Acutis életét idézte fel. Az olasz fiú olyan családban nevelkedett, ahol a hit kezdetben nem kapott fontos szerepet, ő azonban már gyermekkorában különleges szeretettel fordult Isten és az emberek felé. Amikor ötéves korában elveszítette szeretett nagyapját, ő kérte a szüleit, hogy menjenek el vele a templomba imádkozni. Nem a szülei vezették őt a hit felé, hanem ő indította el családját ezen az úton. A főpásztor úgy fogalmazott: Carlo életében a jóság apró cselekedetei is természetessé váltak.

Fotó: Pexels.com