Július 4. és 6. között a margitsziget ad otthont a ROMAZURI cigány művészeti napoknak, amely három napon át kínál sokszínű és korszerű látleletet a kortárs roma kultúráról

Hallgasd élőben!
A fesztivál színházi előadásokkal, kiállításokkal, koncertekkel, beszélgetésekkel, közösségi tánccal, gasztronómiai élményekkel és kézműves programokkal várja a látogatókat. Középpontjában a hagyomány és a jelenkor közötti párbeszéd áll – olyan alkotók, előadók és megszólalók tolmácsolásában, akik a roma kultúrát nemcsak örökségként, hanem élő, változó és személyes nyelvként képviselik. A rendezvény fővédnöke Stahl Judit, aki személyesen is részt vesz a beszélgetésekben, és több fontos társadalmi témát is moderál. „Egy nemzet gazdagsága a benne élő kultúrák sokféleségéből fakad. A nyitottság és elfogadás az, ami igazán emberré, és közösségként értékessé tesz bennünket” – fogalmaz Stahl Judit, aki számára ez a három nap valódi találkozások lehetőségét hordozza – előítéleteken, kulturális különbségeken és társadalmi határokon túl. A pódiumbeszélgetések során többek között az örökbefogadás, a közösségi példaképek kérdése, a roma értelmiségi szerepek, valamint a házasság és család témakörei is előkerülnek. A meghívott vendégek között ismert közéleti szereplők és művészek is megjelennek – nem kívülállóként, hanem saját tapasztalataikból kiindulva.
A ROMAZURI zenei programja különleges keresztmetszetét adja a roma zenei világ sokféleségének. A fesztivál vendége lesz Bangó Margit, a magyar cigányzene ikonikus alakja, aki minden dalával egy közösség történetét szólaltatja meg. Színpadra lép Snétberger Ferenc is, aki világszínvonalú gitárművészként és tehetséggondozóként egyaránt ismert; tanítványaival közösen mutatkozik be. Szőke Nikoletta finom jazzhangja, a Kis Rajkó Zenekar sodró lendülete és a Tarnabodi Csillagfény Gyermekkórus fiatalos előadása együtt rajzolják meg a roma zene hagyományainak és jelen idejűségnek sokszínű térképét. A Romano Glaso együttes tábortűz köré szervezett közös zenélése a fesztivál egyik legintimebb, legemberközelibb pillanata lesz. A zenei élmények sorát a Tzumo Gypsy Dreams koncert zárja, amelyben Oláh Tzumo Árpád vezetésével a roma zene és a jazz fúziója bontakozik ki. A programban két színházi előadás is szerepel a Független Színházi Műhely (FÜSZI) produkciójaként: a Kaméleonlány és az Emberevők különböző szemszögekből, de azonos bátorsággal közelítenek a társadalmi előítéletekhez, az identitáskereséshez és a belső szabadsághoz. Mindkét előadás a személyes történetmesélés és a közösségi kérdések határán mozog – épp abban a térben, ahol a színház valóban hatni tud. A képzőművészeti kiállítás két fontos roma gyűjteményből áll össze. A Kugler Art Szalon válogatása női alkotók munkáit hozza el, míg a Romano Kher gyűjteményében férfi festők művei láthatók – a két válogatás együtt rajzol ki egy sokrétű képet arról, milyen gazdag és árnyalt a kortárs roma vizuális művészet.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. július 15.
A magyar városok éttermeit, kocsmáit, kávéházait mindig átjárta a muzsika!
2025. július 15.
Roma holokausztra emlékezünk hamarosan
2025. július 15.
SZŐKE NIKOLETTA A CIGÁNYZENÉSZEK MEGÍTÉLÉSÉRŐL BESZÉLT: „EGYRE JOBB MAGYARORSZÁGON CIGÁNY ELŐADÓNAK LENNI"
2025. július 8.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját!
2025. július 8.
Óriási bajba került Galamb Alex, az ország kedvenc roma pékje
2025. július 8.
Roma nemzetiségi hagyományőrző tábort rendeznek július 14. és 18. között, hétfőtől egészen péntekig, 8-tól 16 óráig Bujákon, az Eszterházy Közösségi Téren.