Kerekasztal beszélgetés volt a Cigány kultúráról

Hallgasd élőben!
A tradiciók mellett többek között Szakcsi Lakatos Béla jazzformációiból is ismert zenész, Rostás Csaba arra hívta fel a figyelmet, hogy minél fejlettebb egy civilizáció és minél nyitottabb az életforma, annál inkább elvesznek a tradicionális kulturális értékeik, példaként a zárt közösségekben élő erdélyi cigány csoportokat említette, akik a nyelvet és a táncot is erősen megőrizték. Ő is a 2000-es évek elejét jelölte meg vízválasztóként, és aggodalommal szólt arról, ha a hagyományt nem adják át a következő generációknak, félő, hogy az eltűnik. A muzsikus megjegyezte, hálás a nagy hivatásos néptáncegyütteseknek, hogy színpadra viszik a cigány táncokat, de ezentúl van még tennivaló. Több irányt jelölt meg: iskolai nyelvtanulást, táncházak szervezését, a meglevő anyagok digitalizálását, további kutatást és adatgyűjtést, illetve azt a rendszerezést, amit Fitos Dezső is említett. „Azért csodálatos ez a kultúra, mert nem egységes” – szögezte le, és hozzátette, nem szabad, hogy eltűnjön a sokszínűség, a „felismerhető különbségek”.
Összességében Rostás Csaba az intézményi háttérben látja a megoldást, és erre úgy tűnik, az Országos Roma Önkormányzaton belül van is esély. Bár a kerekasztal résztvevői sok dologban megegyeztek – például abban, hogy a hagyományos és a közösségi médiába is inkább a felhígult, mint az autentikus tánc és zene jut el –, úgy tűnt, több dologban eltérő a véleményük. Volt, akinek az intézményi formával voltak fenntartásai. Volt, aki úgy vélte, olyan régóta van a pályán, tett már le annyit az asztalra, hogy aki igazán akarja, meg fogja találni, az online önmenedzselésre pedig nem akar és nem tud extra energiákat fordítani, más viszont azt próbálta nyomatékosítani, ez is ma már alapkövetelmény, még egy hiteles embertől is nehezen fogadnak el ajánlást, ha az adott zenekarról vagy táncosról semmi nincs az interneten. Volt, aki szerint a jelen állapot rögzítése is elengedhetetlen, más az utánpótlás-nevelésre helyezné hangsúlyt. És az is világossá vált, ami tulajdonképpen bármilyen szakmai közösségre vonatkozik: akik ezt művelik, ismerik egymást, tudnak egymásról, de valós szakmai beszélgetés nincs közöttük. Ez az önreflexív mondat kimondódott a jó háromórás esemény utolsó etapjában, ami nagyon komoly tett, és akár egy új érát is jelenthet. Ami mi mással kezdődhetett volna, mint egy elképesztő energiájú közös muzsikálással és tánccal.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. április 16.
Vajdasági cigány népdalok
2026. április 16.
Kárpáti cigányok
2026. április 16.
A főváros a Budapest Roma Ösztöndíjprogram keretében pályázatot hirdet felsőfokú tanulmányokat folytató, nappali tagozatos roma hallgatók számára
2026. április 14.
A Holokauszt Emlékközpont új időszaki kiállítása a roma holokauszt emlékezetének narratíváit és lenyomatait mutatja be.
2026. április 14.
Sára Sándor 1962-ben forgatott dokumentumfilmje periférikus helyzetű romák mindennapi életébe enged betekintést
2026. április 14.
A cigányság szerepe történelmi eseményeken