Kiút a pokolból – megvalósul egy kisbéri roma író álma

2024. június 13.
Kiút a pokolból – megvalósul egy kisbéri roma író álma

Hallgasd élőben!

Élő streaming

 Egy különleges találkozó „Bakonyalja fővárosának” polgármesteri hivatalában. Hamarosan megjelenik Erős Gyuláné, Reminyusz Hermina életrajzi könyve. A kisbéri Erős Gyuláné, Reminyusz Hermina könyvszerző, valamint Sinkovicz Zoltán, Kisbér polgármestere az önkormányzat, mint támogató képviseletében, és Brenyó József, a támogató könyvkiadó beszélgettek. Egy olyan szerződést kötöttek, amely szerint Brenyó József publikálja Hermina életrajzi könyvét, amelyet várhatóan egy-két hónapon belül egy önálló könyvbemutató keretében hoznak nyilvánosságra.

 Brenyó József, bár Budapesten született, de gyermekkorának meghatározó részét Kisbéren töltötte, ráadásul Hermináék szomszédságában. – A ’70-es években mi sokkal közelebb kerültünk egymáshoz, mint manapság az elképzelhető. Osztoztunk egymás örömeiben és fájdalomban egyaránt. Azt is mondhatnám, hogy a szegénység és a szerény életkörülmények voltak a közös nevezők – emelte ki Brenyó József, aki hozzátette:– Jól ismertük Hermina szüleit is, akik dolgos, becsületes emberek voltak. Köszörűsként, edényfoltozóként és esernyőfordítóként keresték meg a mindennapi betevőt.A kisbéri születésű Erős Gyuláné Hermina két évvel ezelőtt kezdett életrajzának megírásába.

Miután megírta élete történetét, felkereste Kisbér polgármesterét, hogy mit tudna segíteni a könyv kiadásában. Sinkovicz Zoltán megígérte, hogy először is legépelteti a kéziratot. Mindeközben levelet írt Hermina a Cigány Magazinnak, hogy segítséget kérjen az életrajzi könyvének kiadásához. Hónapokig nem kapott választ, majd a levél Orsós Máriához is eljutott, aki ezután felkereste és egy riportot készített vele, amelyet a Kossuth Rádióban is hallhattak. Az interjú után pedig felgyorsultak az események, Brenyó József meghallotta a riportot.– Az ’50-es, ’60-as, ’70-es és ’80-as éveket mutatja be a könyv, amelynek szociológiai értéke is van. Régről ismeri egymást Erős Gyuláné Hermina és Brenyó József–  Hermina néni úgy emlékszik vissza az egykori Józsikára, mint aki a több gyerekkel együtt rúgta az utcában a port, kilátszott minden bordája, és pap akart lenni – emelte ki Brenyó József, aki régóta foglalkozik romológiával.

Fotó: www.pexels.com