Lakatos Ferenc zenész roma családba született

Hallgasd élőben!
Lakatos Ferenc zenész roma családba született. Édesapja cimbalomművész és tanár, míg édesanyja a kereskedelemben dolgozott, különböző vállalkozásokat működtetett. A családi hagyományok okán evidens volt, hogy Ferenc zenei pályára lép. A Práter utcai gyerek- és kamaszkori kalandok, az estig tartó focizások mellett szorgalmasan járt az Erzsébetvárosi Zeneiskolába. A zongora és a klarinét után rátalált a nagybőgőre, Duduj Lajos zenetanártól – aki nagybőgősök sorát nevelte ki – leste el a mesterség fogásait. Zenei tehetségét nagynevű kávéházi zenészek is felismerték, hamar meg is hívták a zenekaraikba. Többek között Sárközi Lajos zenekarában is játszott. Szülei modern, gyakorlatias emberek, tudták, hogy egy XXI. századi fiatalnak érdemes és fontos több lábon állni, ezért arra ösztönözték, hogy a zenélés mellett polgári szakmát is sajátítson el. Már 11 éves korában komoly érdeklődést mutatott a fodrász hivatás iránt, s 3 évvel idősebb, szintén a kerületünk hírnevét öregbítő bátyja, Lakatos László stand-upos, humorista haját és szakállát fazonírozta – őszinte önvallomása szerint –, abban az időben még kevesebb sikerrel. Azonban az istenek, a sors, a karma más utat jelölt ki neki. A zenélésről fájó szívvel letett, és eltökélte, hogy a fodrász hivatásában akar kiteljesedni. Különböző fodrászatokban próbálta ki magát, azonban az igazán jó iskolát egy kerületi hajvágószalon jelentette számára. Az Orczy-tér tőszomszédságában, egy Amed nevű egyiptomi férfi által működtetett szalonban kezdett dolgozni, ahol rengeteg szakmai tapasztalatra tett szert: új, az európaitól eltérő módszereket, technikákat sajátított el. Lakatos Ferenc hamar nagy népszerűségre tett szert, rengeteg kuncsaftja lett.
Mivel igazi VIII. kerületi srác, aki soha nem retten meg a kihívásoktól, mert nagyot álmodni. Rájött, hogy maga is el tud üzemeltetni egy hajvágószalont. Kapóra jött, hogy akkoriban robbantak be a barber shopok. Ezek, ha nem is forgatták fel alapjaiban a fodrász szcénát, mindenesetre új színt és lendületet adtak a szakmának. Barber Shop túlmutat önmagán, hiszen nem pusztán hajvágószalon, hanem egyre inkább meghatározó – apró, de annál hangulatosabb – közösségi térré vált az évek során. Olyan, mint maga a VIII. kerület, igazi multikulturális pezsgés jellemzi: romák, nem romák, arabok, afrikaiak, ázsiaiak, dél-amerikaiak térnek be hajat vágatni. A be- és visszatérő vendégek nem csak frizuráztatni látogatnak el Ferenchez, egy laza, meghitt beszélgetésre is beugorhat bárki bármikor. Itt mindenki első kézből tapasztalhatja meg, milyen az igazi VIII. kerületi vendégszeretet és vibe. A vidám beszélgetések mögött mindig ott a zenei aláfestés, a roma bossa novától egészen a klasszikusokig minden felcsendül.A zene stílusát is a kuncsaft igényeihez igazítják.Lakatos Ferenc büszke arra, hogy nemcsak egyszerű józsefvárosi halandók, hanem állócsillagok és félistenek is igénybe vették, veszik a szolgáltatásait. Rendszeres vendégként tudhatja Kökény Attilát, az énekest. A jó szerencséje megadta, hogy két bokszvilágsztárnak is vághatta a haját: Roy Jonesnak és Evander Holyfieldnek. Lássuk be, azért ez nem semmi. Kedvenc sportja, rekreációs tevékenysége az ökölvívás.A 2024-es év meghatározó volt Lakatos Ferenc számára. A testvére, Lakatos László ösztönözte arra, hogy tegyen mesterfodrász vizsgát. Mi az, hogy ösztönözte, még regisztrált is a képzésre. Ferenc pedig jó testvér módjára sikeres vizsgát tett, és most már a mesterdiploma büszke tulajdonosa
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. július 15.
A magyar városok éttermeit, kocsmáit, kávéházait mindig átjárta a muzsika!
2025. július 15.
Roma holokausztra emlékezünk hamarosan
2025. július 15.
SZŐKE NIKOLETTA A CIGÁNYZENÉSZEK MEGÍTÉLÉSÉRŐL BESZÉLT: „EGYRE JOBB MAGYARORSZÁGON CIGÁNY ELŐADÓNAK LENNI"
2025. július 8.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját!
2025. július 8.
Óriási bajba került Galamb Alex, az ország kedvenc roma pékje
2025. július 8.
Roma nemzetiségi hagyományőrző tábort rendeznek július 14. és 18. között, hétfőtől egészen péntekig, 8-tól 16 óráig Bujákon, az Eszterházy Közösségi Téren.