Megelevenedett a közösség múltja – együtt ünnepeltek romák és zsidók

Hallgasd élőben!
Megemlékezések és hagyományőrző bemutatók színesítették a Roma nemzetiségi nap programjait szombaton Bocföldén. A kultúrházban a közösség múltja mellett a jelen legfontosabb mozzanatait is felidézték a megjelentek. A kulturális programok és az ünnepi beszédek mellett régi családi fotókból és tárgyakból nyílt kiállítás, valamint a roma öltözködési kultúrát és a kosárfonás hagyományát is bemutatták. A vendégeket Kovács Kálmán, a Bocföldei Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke köszöntötte, aki elmondta: nagyon büszke arra, hogy ennyien elfogadták a közösség invitálását.– Nagyon jó kapcsolatokat ápolunk több zalai civil szervezettel és intézménnyel, amelyek szívesen hívnak minket rendezvényeikre. Közösségünk alkalmazkodó, gyakran látjuk vendégül mi is partnereinket. Évente több alkalommal szervezünk ismeretterjesztő, élményszerző utazásokat. Legutóbb Budapesten jártunk, ahol a Dohány utcai zsinagógát és a Margitszigetet látogattuk meg – fogalmazott Kovács Kálmán. Az elnök szerint fontos, hogy rendszeresen találkozzanak, elősegítve ezzel kultúrájuk megfelelő ápolását. – Büszkék vagyunk arra, hogy a közösségünk tagjai kivétel nélkül törvénytisztelőek, s mindannyian dolgos, szorgalmas emberek. A településen élőkkel sincs semmilyen nézeteltérésünk, rengetegen kíváncsiak a programjainkra és a féltve őrzött hagyományainkra. Odafigyeléssel és törődéssel fordulunk egymás felé, szeretnénk a jövőben is jó példát mutatni mindenkinek – tette hozzá.A programon elhangzott még egy előadás a roma közösség fejlődéséről napjainkig, a színpadi eseményeket pedig Bot Gábor zenéje, valamint roma ének- és táncbemutatók színesítették. A bocföldei rendezvényt a helyi közösség a Belügyminisztérium támogatásával, 800 ezer forintos pályázati forrásból valósította meg.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. augusztus 7.
A leghíresebb cigány muzsikusok és jelentőségük
2026. augusztus 4.
Miért fontos az Aranypánt-díj a cigány közösség számára?
2026. augusztus 4.
Mit kell tudnunk az augusztus 2-ai cigány holokausztról?
2026. augusztus 4.
Zsidó-keresztény imaórán emlékeztek a roma holokauszt és a kislétai roma gyilkosságok áldozataira
2026. augusztus 4.
Induljon el a jóságlavina! – Roma családi napot tartottak Gersekaráton
2026. július 27.
A Parno Graszt Magyarország egyik legismertebb és legsikeresebb cigány zenekara, amely nemcsak hazánkban, hanem külföldön is nagy népszerűségnek örvend