Megható beszédek, versek hangzottak el, és szólt a frenetikus cigánymuzsika is a Kalyi Jag Pont csütörtöki átadóján

2024. október 16.
Megható beszédek, versek hangzottak el, és szólt a frenetikus cigánymuzsika is a Kalyi Jag Pont csütörtöki átadóján

Hallgasd élőben!

Élő streaming

Megható beszédek, versek hangzottak el, és szólt a frenetikus cigánymuzsika is a Kalyi Jag Pont csütörtöki átadóján. A Nyár utcai volt Táltos iskolában a Kalyi Jag Iskola még nem indulhatott el, de Kalyi Jag Pont igen, a közművelődést tűzték zászlajukra.Aki a cigány embereket ismeri, az pontosan tudja, hogy a világon nincs jobb vendéglátó náluk. Sem éhesen, sem szomjasan nem marad az ember, ha – akár véletlenül is – betoppan egy cigány család házába. Mulatni pedig még a magyarok is az ő zenéjükre szoktak. A Kalyi Jag Pont csütörtök délutáni átadóján olyan vendéglátásban volt része a résztvevőknek, amilyenben csak a cigány családoknál lehet az ember. Megadták a módját az ünneplésnek. Varga Gusztáv, a Kalyi Jag vezetője elmondta, a Kalyi Jag Pont célja egymás megismerése, egy MÁS megismerése.

Hisz abban, hogy ha az emberek megismerik a cigány kultúrát, másként tekintenek majd rájuk. Bár iskolaként még nem kapták meg az idei tanévre a működési engedélyt, már így is több mint 100 milliós beruházással újították fel a Nyár utcai épületet, amelyben elindítják a Kalyi Jag Pontot, amely révén kulturális, közművelődést segítő programokat szerveznek majd.”Ez az intézmény világítótorony, ami összeköt minket.– „fogalmazott Varga Gusztáv ünnepi beszédében, amely során köszönetet mondott Hajnóczy Majának, aki évek óta rengeteget dolgozik és küzd az iskoláért, valamint Kokovay Amarillának, a Kalyi Jag Pont vezetőjének, de valamennyi munkatársának is, aki hozzátett a Kalyi Jag Pont elindulásához.Varga Gusztáv elmesélte, hogy a Nyár utcai épületből több tíz kamionnyi szemetet szállítottak el, ez egyfajta lelki megtisztulás is. Bízik abban, hogy munkájuknak köszönhetően az előítéletek csökkennek, az elfogadás pedig nő.

Márki-Zay Péter polgármester is részt vett az ünnepségen, ahogyan Berényi Károly alpolgármester és Tóth Istvánroma-referens is, de jelen voltak a frissen megalakuló Cigány Nemzetiségi Önkormányzat tagjai és elnöke, Ferkovics Menyhért is.Márki-Zay Péter polgármester köszöntő beszédében elmondta, hogy sokszor szembesül azzal különböző területeken, hogy nincs terv, nincs koncepció. Nos, itt van terv. – Nekünk van egy tervünk, egy átfogó programot indítunk, Szent Ferencről neveztük el, ebben a tervben mindenkinek helye van – fogalmazott. A nagyívű terv több irányban is elmozdul majd, lesz egy, amelyik a biztonságot célozza meg, de lesz egy szociális ága is, ahol a lehajló keresztényi szeretet szemléletét szeretnék majd meghonosítani.– Azt szeretnénk elérni, hogy a gyerekek ne beleszülessenek a másodrangú életbe, hogy ne csak az orvosoknak és ügyvédeknek lehessen orvos vagy ügyvéd gyerekük. Hogy ne legyen egyértelmű az, hogy a közmunkások gyerekei csak közmunkások lehetnek – hangsúlyozta a polgármester. A városvezető azt is elmondta, hogy nagy tisztelője Varga Gusztávnak, aki az általa alapított Bogdán László-díj első díjazottja. A következő díjátadó decemberben lesz, erre amúgy várják a jelöléseket, hogy az kaphassa meg a díjat, aki a legtöbbet teszi a cigányságért.

Fotó: Pexels.com