Attól, hogy életmódját, szokásait a közösség elvárásaihoz alakítja, beszéli, esetleg anyanyelvének tekint egy adott nyelvet? Ezek a kérdések minden népcsoport esetében előfordulnak, de nem könnyű őket megválaszolni. A cigányságot vizsgálva is hasonló problémákba ütközünk. Ahány cigány csoport, annyiféle nyelv létezik, sőt nem feltétlenül kell a cigány nyelv valamely változatát beszélni ahhoz, hogy valaki cigánynak tartsa magát. A nyelvhasználat ügyét nehéz is önmagában kutatni, hiszen számos más tényezőt mozgásba hoz. A nyelv kapcsán beszélhetünk kultúráról, hagyományokról, identitásról. Ami a cigány nyelveket illeti, felmerül a kérdés, hogy mely változatát beszéli az adott csoport, és egyáltalán beszélik-e még a nyelvet.A Magyarországon használt cigány nyelveket többféleképpen rendszerezhetjük. A nyelvészeti kutatások a mai napig kiindulópontként használják a következő két osztályozást, és a köztudatban is főként ezek vannak érvényben. Erdős Kamill 1958-as kutatásában kétfelé osztja a cigányságot, a cigány anyanyelvűek, illetve a nem cigány anyanyelvűek csoportját különbözteti meg. A cigány anyanyelvűek osztályába sorolja a kárpáti cigány nyelvet beszélőket (Nógrád megyei, Budapest környéki, dunántúli, köszörűs és ringlispíres cigányok), illetve az oláhcigánynyelvet beszélőket. A nem cigány anyanyelvűek esetében magyar anyanyelvűeknek tartja a romungrókat, ahol megkülönböztet egy „úri réteget”, a zenész cigányokat, illetve a másik csoportban tesz említést például a vályogvető, kosárfonó stb. cigányokról. A nem cigány anyanyelvűek másik alcsoportja a román anyanyelvűek, amelyben a román és a teknővájó cigányok csoportját különíti el. Erdős Kamill osztályozása azt tükrözi, hogy a cigány nyelvek esetében az ősi foglalkozások meghatározók.

Napjainkban is jellemző az a tendencia, hogy a cigány öntudatot nagymértékben befolyásolják a felmenőik által űzött mesterségek, illetve a nyelvüket is ez alapján kategorizálják. A magyarcigányok magukat zenész cigányoknak nevezik, nyelvüket pedig romungrónak. A lovári nyelvet beszélő oláhcigányok őseiknek a lókereskedő cigányokat tartják. A beás cigányok tradicionális foglalkozása a teknővájás volt, így magukat teknővájóknak és teknősöknek is hívják, nyelvükre pedig a beás elnevezés mellett a román jelzőt is használják. Ezek a nyelvek még tovább bonthatók alcsoportokra, nyelvjárásokra, de általánosan visszatér a foglalkozás és a nyelvváltozat szoros kapcsolata. Egy másik jelentős cigánykutatás Kemény István nevéhez fűződik. Kemény 1971-ben, 1992 és 1993 között, illetve 2003-ban végzett szociológiai kutatásokat a cigányság körében. A nyelvi kérdést illetően ez a kutatás abban tér el Erdősétől, hogy számol a kétnyelvűség jelenségével is. Három nagy csoportot különböztet meg: a magyarul beszélő romungrókat, a magyarul és cigányul beszélő oláhcigányokat, illetve a magyarul és románul beszélő román cigányokat, azaz a beásokat. Ez a két csoportosítás csupán irányadó, a felsoroltak nem tekinthetők éles kategóriáknak, hiszen a cigány nyelv, akárcsak a cigány nép, heterogén képet mutat. A cigányság egy részére kétnyelvűség jellemző, tehát a magyar nyelv mellett beszélik a cigány nyelv valamely változatát is. Napjainkban egyre inkább a nyelvcsere folyamatát élik át, hiszen a közösség jelentős része a cigány nyelvekről már teljesen áttért a magyar nyelvre. 2015-ben végeztem egy felmérést*, amelyben a Nógrád megyében élő cigányság nyelvhasználatát, illetve nyelvhez való viszonyát vizsgáltam. Ez a kutatás azt az eredményt hozta, hogy a cigányság körében a cigány nyelv adott változatát már csupán az idősebb, esetleg a középkorú generáció ismeri és beszéli, de a fiatalok, ha meg is értik, használni már nem tudják a nyelvet.

Fotó: Pexels.com