„Nagyon hosszú utat tettem meg, míg eljutottam idáig” – mondja Lajhóné Tóth Andrea, aki egy komfort nélküli házikóban látta meg a napvilágot, fiatal anyaként a miskolci cigánytelepen élt, ahol a kútra kellett kijárnia vízért, hogy mosni tudjon, és aki úgy küzdötte el magát a diplomáig három gyerek és munka mellett, hogy csak az egyetem befejezésekor derült ki, miért ment neki mindig sokkal nehezebben a tanulás.

Ma már másoknak segít felzárkózni, van, hogy a munkája során üzleti terveket készít, beletanul az ácsmesterségbe, vagy a fügödi gyerekeket fejleszti. Nehéz, mégis szép gyerekkor: Andrea a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kisvárosban, Edelényben született 1973-ban.„Kint laktunk az állomáson egy olyan házban, amit a szüleim építettek a két kezükkel. Sárral tapasztott volt a padló, nem volt bútorunk, a ruhákat anyu egy rúdra akasztotta fel, a kimosott holmikat a fűre terítette le megszáradni, fűteni pedig kályhával tudtunk.” -meséli.

A férjével egy fellépésük során ismerkedtek meg, Imre egy zenekarban gitározott, Andrea pedig együttesben táncolt. Ennek már 31 éve, azóta együtt vannak, jóban, rosszban. Imre ma már a rendvédelemnél dolgozik Záhonyban, ami nagy fordulatot jelentett az életében, előtte ugyanis az építőiparban dolgozott egészen fiatal korától fogva. Andra végül szociális munkásként végzett, méghozzá színjeles diplomával.

„Megdolgoztam érte, nagyon akartam, hogy menjen – meséli büszkén. – Az elején nagyon nehéz volt eligazodni a Neptun rendszerben, de az órákat nagyon élveztem.” A csoporttársai közül sokakkal a mai napig tartja a kapcsolatot. Amikor a diplomához próbálta megcsinálni a nyelvvizsgát, ami csak nem akart sikerülni, hiába járt nyelvórákra, és tanult szorgalmasan, Andrea kivizsgáltatta, mi lehet az elakadása hátterében. Így derült ki, hogy diszlexiás és diszgráfiás is. Andrea sok kanyar és nehézség után végül a szociális munkában találta meg a helyét. „Ez az a terület, ahol emberekkel tudok foglalkozni, és tudom, hogy jól csinálom.-meséli.

Fotó: Pexels.om