Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából több roma művész is rangos állami elismerésben részesült

Hallgasd élőben!
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából több roma művész is rangos állami elismerésben részesült. Kossuth-díjat kapott Balogh Kálmán cimbalomművész, akiről április közepén láthatják majd portréfilmünket a P’amende című műsorunkban. Kiemelkedő zenei előadóművészeti tevékenysége elismeréseként Liszt Ferenc-díjban részesült Vadász Károly cimbalomművész, magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Sárközi Lajos prímás, Seres Vilmos klarinétművész pedig Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. A díjazottak között van Budai Beatrix énekes, előadóművész, a Dankó Rádió kiemelt szerkesztő-műsorvezetője is, aki Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült. Lehet valaki jó mesterember, de aki a lelkét bele tudja tenni a hangokba, abból lesz igazi muzsikus – vallja a pénteken Kossuth-díjjal kitüntetett művész. Úgy érzem, hogy az életútját számos véletlenszerű esemény határozta meg. Már a pályaválasztását is, hiszen lehetett volna önből például kiváló mérnök, ahogyan a szülei eltervezték, vagy sportoló. Egy szép, parkos lakótelepen nőttem fel, és a környékbeli gyerekekkel folyton csatajeleneteket elevenítettünk fel vagy indiánosdit játszottunk. A gyerekkori filmélményeim – a Viharlovag, a Tulipános Fanfan vagy A Tenkes kapitánya – miatt nagyon szerettem a vívást, komolyan vettem az edzéseket, és jól is ment, így ha nem zenész lettem volna, akkor kardvívó. 11 éves voltam, amikor a nagybátyámnál, Balogh Elemér világhírű cimbalmosnál jártunk látogatóban, aki mutatott nekem néhány dallamot, és meglepve látta, hogy alig negyedóra elteltével bonyolultabb motívumokat is el tudtam játszani. Ez mindent megváltoztatott.-mondta. Én annyi értéket látok a környezetemben, hogy mindig találok társakat, akikkel öröm együtt játszani. Csak hogy még egy véletlent említsek: nemrég Marosvásárhelyen jártam a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel, borfesztivál volt, s a többiek hívtak, hogy tartsak velük az esti mulatságra. Igyekeztem elhárítani, mert szívesen nézem ilyenkor a televízióban a román népzenei műsorokat, de aztán mégiscsak rávettek, hogy menjek. Valami olyan gyönyörűség volt Koszorus Krisztina Koszika koncertje, hogy az egészen elképesztő. Azóta többször meghallgattam, csodálatosan énekel és hegedül, most pedig közös produkciót tervezünk a Fonó közreműködésével. Decemberben a Müpában már együtt fogunk fellépni.-mesélte
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. április 24.
Nem maradt éhesen vagy szomjasan senki, de nem is ez volt a lényeg, hanem a számos gyerekprogram, amit nagyon élveztek a legkisebbek is.
2025. április 24.
Szőnyeg alá söpört témákat dolgoz fel a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál
2025. április 24.
Ezúttal Ignácz Judit, a Romaként podcast műsorvezetője hívta meg egy inspiráló beszélgetésre a Hégető Honorka-díjas újságírót
2025. április 24.
Huszonhárom évesen, kétgyermekes apukaként nyerte meg az X-Faktor tehetségkutatót
2025. április 15.
Történelmi pillanat az MVM Dome-ban: Kökény Attila egy soha meg nem jelent Máté Péter-dalt énekelt
2025. április 15.
Szentély a város szívében – a Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria