Regionális roma ki mit tud!

Hallgasd élőben!
Regionális roma ki mit tud! A Baranya, a Tolna és a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartási Munkacsoportjai regionális Roma Ki Mit Tud? vetélkedőt rendeztek november 9-én Pécsett, a Gandhi Gimnázium dísztermében. A megmérettetésen 10 és 20 év közötti, hátrányos helyzetű roma tanulók vettek részt. A három vármegyéből 24 fellépő mutatkozott be.Négy kategóriában – tánc, ének, hangszeres zene és vers/próza – léptek színpadra a vállalkozó kedvű fiatalok egyénileg vagy csoportban. A produkciókat bíráló zsűri tagjai szintén mindhárom vármegyét képviselték.A versenyszámok előadását követően – nem titkoltan a rendőri pályára orientálást célozva – Orsós Imre r. őrmesterrel, a Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársával ismerkedhettek meg a jelenlévők egy kötetlen beszélgetés keretében. Ennek során az őrmester a választott hivatásáig vezető útjáról, munkában szerzett tapasztalatairól, sikereiről beszélt. Az egész napos, vidám hangulatú rendezvény zárásaként eredményhirdetésre került sor. A nyertesek a vármegyei munkacsoportok és a program más támogatói által felajánlott díjakat, különdíjakat vehettek át. Helyezést az alábbi versenyzők értek el:
Tánc:
- Shukaripe Hagyományőrző Tánccsoport
- Bátai Vadvirág Tánccsoport
- Bogdán Tímea
Ének:
- Ignácz Regina
- Nagy Ágnes
- Nyári Márió Kevin
Hangszeres zene:
- Bátai Tamburazenekar
- Bicskei Balázs Félix
- Kolompár Emese
Vers/próza:
- Molnár Erika Erzsébet
- Nagy Lakatos Fatima Veronika
- Ignácz Bence Nimród
Gratulálunk minden résztvevőnek!
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. augusztus 7.
A leghíresebb cigány muzsikusok és jelentőségük
2026. augusztus 4.
Miért fontos az Aranypánt-díj a cigány közösség számára?
2026. augusztus 4.
Mit kell tudnunk az augusztus 2-ai cigány holokausztról?
2026. augusztus 4.
Zsidó-keresztény imaórán emlékeztek a roma holokauszt és a kislétai roma gyilkosságok áldozataira
2026. augusztus 4.
Induljon el a jóságlavina! – Roma családi napot tartottak Gersekaráton
2026. július 27.
A Parno Graszt Magyarország egyik legismertebb és legsikeresebb cigány zenekara, amely nemcsak hazánkban, hanem külföldön is nagy népszerűségnek örvend