Roma diákok jelentkezését várják a borsodi rendőrséghez

Hallgasd élőben!
Roma diákok jelentkezését várják a borsodi rendőrséghez. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság 2026-ban is meghirdette a roma származású (középiskolában, szakképzésben, felsőoktatásban tanuló) fiatalok rendőrré válásának elősegítését célzó – az elmúlt évekhez képest emelt összegű – ösztöndíj-pályázatát.A 2026/2027. tanévre kiírt pályázatra a középiskolában és a szakiskolában nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő, valamint a felsőoktatási intézmények nappali vagy levelező képzés munkarendje szerint szervezett képzésben tanuló roma származású fiatalok jelentézését várják – írták a police.hu weboldalon közzétett sajtóközleményükben. A nyertes tanulókat az egészségügyi, pszichikai és fizikai alkalmassági vizsgálatokat követően választják ki, s velük a főkapitányság támogatási szerződést köt – közölte a rendőrség. Valamennyi középfokú oktatási intézmény nappali tagozatának első, második vagy harmadik évfolyamos tanulói jelentkezhetnek a meghirdetett támogatás elnyeréséért. A szakiskolák pályázatba bekapcsolódó diákjainak vállalniuk kell az érettségi megszerzését is. A pályázatot nyert tanulóknak a támogatásért vállalniuk kell, hogy középfokú tanulmányaik eredményes befejezését követően – rendőri szolgálat vállalása céljából – jelentkeznek valamelyik rendészeti szakközépiskolába vagy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre.A támogatás elnyerésére benyújtott pályázatok beküldési határideje: 2026. június 30. További felvilágosítás a B-A-Z. VMRFK Humánigazgatási Szolgálattól szerezhető be (Halasi László r. alezredes, 06-46/514-500/83-63 mellék). A pályázatot a Humánigazgatási Szolgálatához (3527 Miskolc, Zsolcai kapu 32. sz.), vagy bármelyik – lakóhely szerinti – rendőrkapitányságon be lehet nyújtani.
Európában – így Magyarországon is – a roma közösségek hosszú ideje szembesülnek társadalmi kirekesztéssel, szegénységgel és diszkriminációval. Ez a helyzet hatással van arra is, hogyan alakul a viszonyuk a rendőrséggel.
Fontos hangsúlyozni: ezek nem minden esetre igazak, és nem minden rendőr vagy roma ember viselkedik ugyanúgy.Pozitív példák és együttműködés van:Az utóbbi években több országban – köztük Magyarországon is – indultak kezdeményezések a kapcsolat javítására:
- közösségi rendészet (community policing)
- roma származású rendőrök képzése és bevonása
- párbeszédprogramok és mediáció
Ezek célja a kölcsönös bizalom erősítése és a konfliktusok csökkentése.A romák és a rendőrség kapcsolata összetett: egyszerre jelen lehet benne bizalmatlanság és együttműködés. Egyrre több a pozitív együttműködés.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. június 30.
Rácz Félix – A roma származású bokszmenedzser, aki hidat épített két világ között
2026. június 30.
Django Reinhardt – A szabadság hangja a húrok között
2026. június 30.
Különböző cigány népviseletek
2026. június 30.
Esszé a cigány cirkuszokról:A cirkusz évszázadok óta az emberek egyik legkedveltebb szórakozási formája
2026. június 25.
Példaképpé vált a roma fiatalok szemében a győri fodrász
2026. június 25.
Oláh Gergő, az X-Faktor sztárja Érténybe érkezik – ingyenes roma nap lesz, különleges programokkal.