Roma fiatalok a Magyar Honvédség tartalékosai között. „Szeretem, megvédem!

Hallgasd élőben!
Roma fiatalok a Magyar Honvédség tartalékosai között. „Szeretem, megvédem! – ez a hitvallás jellemzi a tartalékost. Számítunk mindenkire, aki szereti hazáját, szereti azt a térséget, ahol él és kész arra, hogy erőfeszítéseket tegyen annak megvédésére” – fogalmazott dr. Czermann János Barcson. A Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a helyi roma fiatalok különleges honvédségi lehetőségeiről is beszélt. Sztojka Attila, roma kapcsolatokért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a romák mindig is fontos részét képezték a magyarság kárpát-medencei küzdelmeinek. „Katonának lenni érzelmi kérdés, hiszen hazánk és otthonunk védelmét jelenti. A roma érzelemdús közösség és komoly erőforrást nyújthat a hazai haderőnek. Lehetőséget kell nyitni a szolgálatteljesítésre, hiszen ez a rendszerváltás óta nehezebben volt elérhető kisebbségi fiataljainknak. Most itt az alkalom, hogy részt vegyenek a Magyar Honvédség utóbbi években zajló történelmi jelentőségű modernizációjában” – emelte ki.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. december 1.
Roma tehetség a Liverpoolnál!
2025. december 1.
Sopronba érkezik a roma népirtás áldozatairól megemlékező darab
2025. december 1.
A hátrányos helyzetű roma gyerekek nehézségeire hívja fel a figyelmet a Bagázs új kampánya
2025. november 28.
Nem kétséges, hogy a cigányság hagyománya része magyar, és egyetemes kultúránknak
2025. november 28.
Roma fiatalok, akik hisznek a tehetségükben
2025. november 28.
„Egyenlőek vagyunk, ha hagyják"-Zseniális ötlet az Aranypánt-díj