Roma táncgálát tartottak Bátaszéken

2026. március 20.
Roma táncgálát tartottak Bátaszéken

Hallgasd élőben!

Élő streaming

Szerda este igazán különleges hangulat lengte be a Petőfi Sándor Művelődési Ház nagytermét: a Roma Nemzetiségi Önkormányzat szervezésében megrendezett roma táncgálán a hagyomány, a közösség és az öröm találkozott.

A program megvalósulása Vajda Emese elnökasszony kezdeményezésének köszönhető, aki Budapestről hívta meg Táncos Zsuzsika tánctanárt, hogy az autentikus roma tánc szépségét és értékeit átadja a bátaszékieknek. A több héten át tartó képzésen mintegy 20 fő vett részt – nemcsak fiatalok, és nemcsak roma származásúak, ami külön öröm és büszkeség a közösség számáraA foglalkozásoknak a Német Ház adott otthont, ami szép példája annak, hogy városban a különböző nemzetiségek kultúrája egymást erősítve van jelen.

A gálaest tulajdonképpen egy közös ünnep és „nyitott táncóra” is volt: a résztvevők bemutatták, mit tanultak, miközben új lépéseket is elsajátíthattak. A roma tánc szenvedélye, szabadsága és nőiessége minden mozdulatban megjelent, és a közönség soraiban ülő családtagok, barátok is részesei lehettek ennek az élménynek.Az est megható pillanatokkal is szolgált: minden résztvevő oklevelet kapott, emellett közösen köszöntötték a születésnapját ünneplő Zsuzsikát, akit ajándékokkal és dallal is megleptek. Az eseményen sztárvendéget is köszöntöttek. Szabrina és zenésztársa köszöntötték a táncosokat.

Fotó: Pexels.com