Sopronba érkezik a roma népirtás áldozatairól megemlékező darab

2025. december 1.
Sopronba érkezik a roma népirtás áldozatairól megemlékező darab

Hallgasd élőben!

Élő streaming

Összművészeti színielőadással tiszteleg a roma holokauszt áldozatainak emléke előtt a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány (KKETTKA) legújabb produkciója. A holokauszt 80. évfordulója alkalmából készült Piros esőt kortyolt a föld – Nyolcvan évvel ezelőtt című látványos, élő zenés betétekkel átszőtt színházi előadás a roma kultúra szimbólumaival, mozgáskultúrájával kiegészülve teszi a fiatalok számára is átélhetővé a cigány népirtás sokáig kibeszéletlen és meghamisított történelmi tragédiáját, felidézve az áldozatokra való emlékezés súlyát és fontosságát is. A darabot tavaly októberben láthatta először a közönség a budapesti Hagyományok Házában, majd idén februárban kezdte meg országjárását a produkció, amely Balassagyarmat, Veszprém, Debrecen, Salföld, Torockó, Gödöllő, Békéscsaba, Szekszárd és Székesfehérvár után Sopronban látható majd. A nemzetiszocializmus ideológiája a zsidók mellett a cigányokat is alsóbbrendű fajnak nyilvánította. A cigányokat mind Németországban, mind pedig a nácik által megszállt országokban üldözték. A zsidókhoz hasonlóan a jogok megvonása, gettósítás, deportálás, majd kényszermunka és megsemmisítés lett az osztályrésze több ezer romának.

A roma holokauszt, azaz a porrajmos – eredeti jelentése elnyeletés, elpusztítás – a legsötétebb időszak az európai cigányság történetében.  Soha nem fordult elő korábban, hogy Európában ilyen módon, tömegesen és szervezetten üldözték volna a cigányokat. 1944. augusztus 2-ról 3-ra virradóra, egyetlen éjszaka alatt közel háromezer, az auschwitzi cigánytáborban raboskodó romát gázosított el a tábor SS-személyzete. A Cigány Világszövetség 1972-ben augusztus 2-át a roma holokauszt emléknapjává nyilvánította. A magyarországi holokauszt 80. évfordulóján, a roma áldozatoknak állít emléket a Piros esőt kortyolt a föld – Nyolcvan évvel ezelőtt című darab. A produkciót a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány felkérésére Horváth Csaba, a Forte Társulat alapítója állította színpadra.  Az összművészeti előadás szövegkönyvét Ugron Zsolna József Attila-díjas író, a Kertész Imre Intézet művészeti igazgatója írta és dramatizálta, zenei anyagát Lukács Miklós Erkel Ferenc-díjas cimbalomművész, zeneszerző komponálta.  A színpadi mű ötletét Schmidt Mária történészprofesszor, a KKETTK Alapítvány főigazgatója adta. A darab szövegkönyve elsősorban a túlélők vallomásaira és a tragédiát feldolgozó, arra reflektáló költeményekre épül. Az ingyenesen megtekinthető előadás személyes sorsokon keresztül idézi meg a népirtás rettenetét, fejet hajtva a túlélők szenvedései és az áldozatok emléke előtt. A produkció 2025. december 2-án, 13:00 órától Sopronban, a GYIK-Rendezvényközpont Winkler-termében látható majd.

Fotó: Pexels.com