Több mint ezer gyermek pályaválasztásához nyújtott támogatást a Felzárkózó Települések Program

Hallgasd élőben!
Ötven hátrányos helyzetű kistelepülés iskoláiban több mint ezer hetedikes és nyolcadikos gyermek pályaválasztásához nyújtott támogatást a Felzárkózó Települések Program a most zárult, 2023/24-es tanévben, hogy a leszakadó térségekből érkező gyerekek középiskolai lemorzsolódását csökkentsék. Az ország 300 legszegényebb településének felemelésére indított Felzárkózó Települések Program egyik kiemelt feladata az iskolai lemorzsolódás csökkentése.
A kistelepülések általános iskoláiból kikerülő gyerekek az otthonuktól távol tudják csak folytatni tanulmányaikat, sokan azonban nehezen illeszkednek be a városi intézménybe, az idegen környezet, a magasabb követelmény és a távolság miatt gyakran már a kilencedik évfolyamot sem tudják befejezni. A 2023/24-es tanévben első alkalommal végeztek pályaorientációs mérést a felzárkózó településeken.
Ötven iskola több mint ezer diákja vett részt a háromórás digitális teszten, amely számos képességet – többek között szövegolvasást, matematikát, logikát, memóriát, szem-kéz koordinációt – vizsgált, majd személyre szabott ajánlásokat tett arra, milyen irányban érdemes tovább tanulni. A gyerekek több mint 90 százalékánál egyértelműen meghatározható volt, milyen terület iránt mutat érdeklődést, és ezzel összefüggésben milyen típusú munkában érhet majd el sikereket. Az eredményeket a gyermekek családjai mellett a tanárok is megkapták, hogy a továbbtanulásról beszélgetve segítsenek megalapozott döntést hozni.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. december 1.
Roma tehetség a Liverpoolnál!
2025. december 1.
Sopronba érkezik a roma népirtás áldozatairól megemlékező darab
2025. december 1.
A hátrányos helyzetű roma gyerekek nehézségeire hívja fel a figyelmet a Bagázs új kampánya
2025. november 28.
Nem kétséges, hogy a cigányság hagyománya része magyar, és egyetemes kultúránknak
2025. november 28.
Roma fiatalok, akik hisznek a tehetségükben
2025. november 28.
„Egyenlőek vagyunk, ha hagyják"-Zseniális ötlet az Aranypánt-díj