UCCU Budapest Roma Városi Séták!
Hallgasd élőben!
Helyek, ahol megtaláljuk a Roma kultúrát!
Milyen lehet a Józsefváros roma szemmel? Hogyan és hol éltek a muzsikusok Budapesten? A városi séták segítségével egészen másképpen szemlélhetjük saját közvetlen életterünket, és megismerhetjük, hányféle arca lehet környezetünknek.
A Romani Design teljesen vissza adja, milyen is a Roma kultúra! A Romani a roma kultúra hagyományos és gyakran drága anyagból készült, generációról generációra szálló darabjait értelmezi újra. Persze ezeknek az öltözékeknek más viseletekhez hasonlóan megvan a sajátos jelképrendszere, sok mindent elmondanak viselőjükről annak identitásán kívül is. Az eredetileg ötvösvégzettségű divattervező, Varga Erika pedig romaként átfogóan ismeri ezt a kultúrát, pontosan tudja, hogyan értelmezze át ezeket a tartalmakat modern városi igényekhez. Az öltözékek arra biztatnak, hogy merjük képviselni magunkat, és találjuk meg önazonosságunkat a sokféle szerep között. Ezekkel az értékekkel pedig könnyen tudunk azonosulni.
Fontos helyszín még a Roma Galéria is, A Roma Parlament Egyesület galériája Bura Károly cigányprímás egykori lakóhelyéként kapott helyet, aki meghagyta, hogy halála után cigány múzeumot alakítsanak ki otthonában. Néhány évtizeddel később teljesülhetett csak a vágya, így született meg a Bura Galéria, amely progresszív roma művészeti galériaként határozza meg magát, és a kritikai művészeti narratívákat helyezi középpontba. Ha pedig galéria, akkor meg kell említeni a Szentandrássy István Roma művészeti galériát is. 2022-ben a Bálnában nyílt meg a Szentandrássy István Roma Művészeti Galéria, amely nem sokkal ezután az Irányi utcában lelt végleges otthonra. A néhány évvel ezelőtt elhunyt, roma származású festőművészről elnevezett kiállítóteremben hamarosan Horváth M. Judit Csalóka látszat című tárlatát tekinthetjük meg, érdemes figyelni a Facebook oldalukat, ugyanis többféle programnak is helyet adnak.
További híreink
2024. szeptember 16.
A Janoska Ensemble és a 100 Tagú Cigányzenekar koncertje balkáni és roma dallamokkal!
2024. szeptember 16.
Szentandrássy István festői és emberi útja kimeríthetetlen
2024. augusztus 29.
Oláh Gergő,Emilio,és Oláh Ibolya is részt vesz a hamarosan induló átalakulós műsor új évadban!
2024. augusztus 29.
Újabb világsztár a BJC-ben!
2024. augusztus 26.
A "cigánybanda" hangszerei
2024. augusztus 23.
Mező Misi a Magna Cum Laude frontembereként soha nem tartotta titokban, hogy mennyire fontos magyarnak és romának lennie