Újabb epizódokkal jelentkezik az Emilio Familia a Sláger tévén!

Hallgasd élőben!
A Sláger tévén elindított saját gyártású műsora, a Drága családom – az Emilio Família. A reality típusú műsorban minden hétköznap este 9-tól lehet bepillantani az Emilio család történetébe, a hatalmas közös főzésektől, a fellépéseken és a család otthoni életén át, a legbensőségesebb pillanatokig. Ebben Jellinek Tina, Emilio és gyermekeik mellett, Bangó Margit és más, közismert zenészek is rendszeresen feltűnnek. Jellinek Emil, Emilio 13 éves korában kezdett el érdeklődni a zene iránt, amikor nővére beleszeretett egy dobosba.
Mivel sok időt töltött velük, egyre jobban kezdte érdekelni a hangszer. Néhány héttel később szülei meglepték egy dobfelszereléssel, 4 hónappal később már saját zenekarával koncertezett. Számtalan formációban dobolt és énekelt, 16 évesen már olyan nagy nevekkel játszott együtt, mint Szakcsi-Lakatos Béla vagy Babos Gyula.Profi dobosként Emilio budapesti vendéglátós helyeken zenélt, szabadidőközpontokban koncertezett, szinte minden magyarországi dzsesszfesztiválon fellépett, és külföldön is sikereket aratott4 évig játszott a bécsi Hotel Marriott-ban egy zenekarban. Egyik alkalommal a dzsesszóriás, Chick Corea is felfigyelt Emilióra olyannyira, hogy két dal erejéig beült mögé zongorázni.2003. augusztus 18-án Emilio a siófoki Coca-Cola Beach House-on tartotta debütáló koncertjét.Amellett, hogy kiváló énekes és dobos is egy személyben, beat-box (szájdobolás) technikája is nemzetközi szinten egyedülálló.
Fotó: Slágertv.hu
További híreink
2025. március 12.
Nincs olyan fellépés vagy dal, amelyből Caramel ne a maximumot hozná ki!
2025. március 12.
Közeledik a húsvét!
2025. március 10.
Roma szokások: A cigányok érzelmei hevesek és rövid ideig tartanak
2025. március 10.
Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola 2025. március 20-án Roma Konferenciát szervez!
2025. március 4.
Radics Gigi először mesélt új szerelméről, a kamerák előtt vallotta be, mennyire boldog!
2025. március 4.
Jelenlét díjat nyert a budaörsi Romano Glaszo együttes