A harmincas években megszaporodnak az etnográfiai fotótanulmányok, illetve fényképsorozatok. A kutatók érdeklődése az ősi és hagyományos ci­gánymesterségek felé fordul: teknővájókat, kovácsokat, rézműveseket, tégla­vetőket egyaránt fényképeznek. A cigánynak nevezett mesterségek etnográfiai dokumentálása azonban a negyvenes évek végétől válik igazán szisztematikussá. Erről az etnográfiai érdeklődésről azonban elmondható, hogy nem az egyes cigánycsoportok kulturális rendszerének egésze iránt érdeklődnek, vagyis a kutatás tárgya nem a cigányok, hanem a kutató érdeklődésétől függően egy-egy mesterség, vagy általában az ipartörténet, s csak ennek illusztrációjára szol­gálnak a cigányok. A hatvanas, hetvenes évek etnográfusainak fényképfelvéte­lei már csak véletlenül és egyre kisebb mértékben érintik a cigányokat.A hatvanas, hetvenes években egy új műfaj és hivatal képei veszik át a főszerepet, vagyis az erről a korszakról szóló ismeretünket az MTI fotóanyagá­nak forráskritikai tanulmányozásával érhetjük el. A cigányság – mint társadalmilag elmaradt réteg – beilleszkedése érdekében 1961-ben a párthatározatot tett közzé, amelyben célul tűzte ki az analfabétizmus leküzdé­sét, illetve az iskoláztatást, a telepek és putrik felszámolását, illetve az emberi lakhatásra alkalmas házak megépítését és a cigányság munkába állítását.A hetvenes évek végétől már a szociológia tudományában is egyre többen hangoztatták, hogy a cigányok kultúrája nemcsak szegénységkultúra, hanem alapvetően egy olyan etnikus kultúra, amely identitását és társadalmi különál­lását kulturális és szimbolikus eszközökkel is kifejezi. Ezzel egy időben a kép­rögzítő kulturológiai vagy antropológiai törekvések már valóban a romákról szóltak, azt próbálták meg ugyanis feltárni és a fotó kifejezési eszközével vilá­gossá tenni, ami a roma kulturális társadalom lényege, vagyis úgy szóltak a ro­mákról, úgy ábrázolták a romákat, ahogyan magukat ők akarják megmutatni, s ami számukra az életből a legfontosabb. Ez a törekvés alapvetően abban különbözik az etnográfiai dokumentációtól, hogy egy-egy képbe sűrítve képes el­mondani egy-egy eseménynek a hangulatát, érzését, ilyenformán az emberi élet értelméről vagy lényegéről beszél. Ilyen egy-egy lakodalmas fotó, ahol a mu­latság, a testvériség, a tisztelet megadása, a pillanat örömeivel való élni tudás, illetve a mulatságban való kimerülés fáradtsága sűrűsödik. Nem is olyan régen, amikor egy kereskedő roma házaspár ajándékba kapott egy, a romák történeté­ről szóló fotóalbumot, a feleség a könyv rövid lapozgatása után kifakadt. Kifogásolta ugyanis, hogy a történeti anyag nem jön el máig, és nem mutatja meg azokat a sikeres és törekvő cigányokat, akik ismerete megváltoztathatná a tár­sadalom többségében élő, a romákról megfogalmazott negatív és előítéletes képet. Ez az asszony azt gondolta, hogy ha megint csak szegénynek és nyomorultnak ábrázoljuk a cigányokat, úgy a cigányokról ez a kép fog rögződni, ilyen énképpel pedig nehéz, sőt lehetetlen normálisan együtt élni. Azt fogalmazta meg, hogy egy olyan képet kell konstruálni a cigányokról, amely őszinte és tárgyszerű, de ugyanakkor kiemeli a cigányokat a társadalom állította gettóból s megmutatja, hogy a cigányok is lehetnek törekvő és értékes, boldog emberek.

Fotó: Pexels.com