A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása a munkaerőképzésben válaszokat adhat a nyugat-dunántúli régiót érintő munkaerőpiaci problémákra is

Hallgasd élőben!
A mesterséges intelligencia (MI) alkalmazása a munkaerőképzésben válaszokat adhat a nyugat-dunántúli régiót érintő munkaerőpiaci problémákra is – jelentette ki a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos pénteken Zalaegerszegen, a ZalaZone Járműipari Tesztpályán. Palkovics László elmondta: dolgoznak az ezt megvalósító programon, amely többek között lehetővé teszi a munkaerőpiacon lévő, nagyrészt hátrányos helyzetű emberek olyan irányú képzését, hogy képesek legyenek high-tech környezetben dolgozni. Ez azért is fontos, mert Magyarország iparának 70 százalékát a high-tech termékek jellemzik. A csúcstechnológiát alkalmazó üzemekben hatékony munkát végző dolgozókra van szükség – mondta. Szeretnék, ha a mesterséges intelligencia alapú képzési rendszer minél szélesebb körbe el tudna jutni. A tervezetet a munkavállalók és a kisebbségi szervezetek képviselőivel, illetve az oktatásmódszertannal, mesterséges intelligenciával foglalkozó egyetemek szakembereivel közösen dolgozzák ki – tette hozzá. Horváth János Sándor, a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) vezetője beszédet mond a High-tech gyártási környezetben dolgozni képes munkaerő képzése és hatékonyság fejlesztése című workshop után tartott sajtótájékoztatón Zalaegerszegen, a ZalaZone Járműipari Tesztpályán 2025. február 28-án. Mellette Palkovics László mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos (b). MTI/Katona Tibor, Horváth János Sándor, a TEF (Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság) vezetője kiemelte; feladataik közé tartozik a hátrányos helyzetű emberek támogatása, a munkaerőpiacon való érvényesülésük elősegítése. Ezért örültek a kezdeményezésnek, hogy Zala és Vas vármegyében a hátrányos helyzetű, többségében roma embereket a high-tech iparág működésébe és annak fejlesztésébe is bevonják.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. május 6.
Szerdán kezdődik a Roma Hősök Nemzetközi Színházi Fesztivál
2025. május 6.
Új szerepben próbálhatta ki magát az ország kedvenc roma pékje
2025. május 6.
A sokszínűség: gazdaság - roma képzőművészek kapcsolják össze az eget és a földet a szombathelyi Agorában
2025. április 30.
a roma népesség arányához mérten Magyarországon dolgozik a legtöbb roma ember
2025. április 30.
Nótár Mary és Aurelio: fergeteges roma mulatással taroltak a Nagy Duettben
2025. április 30.
Oláh Norbert Gypsies in the Space című kiállítása április 28-tól június 4-ig tekinthető meg az Országút Galériában