„A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt” – Országos roma zarándoklat lesz Mátraverebély-Szentkúton
2024. június 12.

Hallgasd élőben!
Július 6-án rendezik meg idén az országos roma zarándoklatot Mátraverebély-Szentkúton. A programot a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) Cigánypasztorációs Bizottsága és a Boldog Ceferino Intézet szervezi.
Az idei zarándoklat mottója: „A sok hívő mind egy szív, egy lélek volt.” (ApCsel 4,32)
9 órától dicsőítés, tanúságtétel és gyónási lehetőség várja a zarándokokat. Székely János szombathelyi megyéspüspök, az MKPK Cigánypasztorációs Bizottsága vezetőjének tanítása 10 órakor kezdődik, majd a 11 órakor lesz a szentmise, aminek főcelebránsa és szónoka Ternyák Csaba egri érsek lesz. 9.30 és 12.30 között a gyermekek kézműves-foglalkozáson vehetnek részt. Ebéd után a részt vevő zarándokcsoportok rövid, 5-8 perces műsorát tekinthetik meg az érdeklődők. A 2003 óta évről évre megrendezett nyári roma zarándoklat állandó helyszíne Mátraverebély-Szentkút. Az ország mintegy harminc településéről érkeznek a hívek. A cigány vallásosság hagyományos megnyilvánulása a zarándoklat. Mindkét nemzeti kegyhelyen, Szentkúton és Máriapócson, valamint Csatka-Szentkúton nagy hagyománya van a roma zarándoklatoknak és búcsúknak.

A zarándoklás ugyanakkor nemcsak a roma kultúra része, hanem a személyes hit és a közösségi megújulás eszköze is. Székely János püspök így fogalmaz az esemény meghívójában: „Az imádság évéhez kapcsolódunk elmélkedéseinkben: »Mindnyájunknak szüksége van belső életre, szükségünk van arra, hogy visszavonuljunk egy olyan térbe és időbe, amelyet az Istennel való kapcsolatunknak szentelünk, de ez nem jelent menekülést a valóság elől« – mondja Ferenc pápa. Ezzel a lélekkel várunk mindenkit, hogy az Egyház nagy családjában megéljük a találkozás és a közös imádság örömét.” A szervezők kérik, hogy a csoportok jelentkezésüket június 27-ig tegyék meg. Az online jelentkezési felület a Boldog Ceferino Intézet honlapjáról is elérhető. Itt várják az előadó csoportok jelentkezését és a busztámogatási igényeket is.
Fotó: www.Pexels.com
További híreink
2025. július 8.
Immár negyedik alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Cigány Dal Napját!
2025. július 8.
Óriási bajba került Galamb Alex, az ország kedvenc roma pékje
2025. július 8.
Roma nemzetiségi hagyományőrző tábort rendeznek július 14. és 18. között, hétfőtől egészen péntekig, 8-tól 16 óráig Bujákon, az Eszterházy Közösségi Téren.
2025. július 8.
Engedd, hogy Krisztus betöltse a szívedet – Roma zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton
2025. július 3.
Egy roma fiú történetét vitte színre Csáki Benedek a Parno Graszt dalaival
2025. július 1.
A Pisont név a sportban és a magánéletben is csak a minőséget képviselheti