Akár már szeptemberben elindulhat egy felsőoktatási képzés a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál

Hallgasd élőben!
Akár már szeptemberben elindulhat egy felsőoktatási képzés a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzatnál. Mint megtudtuk, Teleki László, a csoport elnök hónapok óta tárgyal a Pécsi Tudományegyetemmel. Korábban a nemzetiségi önkormányzatnál nem csupán a hétvégi kollégium működött, levelező tagozaton érettségit adó képzés is zajlott, sőt, diplomát is szerezhettek a több szálon futó együttműködésnek köszönhetően a romák és nem romák a Bogdán János Cigány Kisebbségi Közösségi Házban.
Az alulról felfelé való építkezés a cél – hangsúlyozta Teleki László. A Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke a közelmúltban, újbóli megválasztásakor programjában is ismertette: a legfontosabb feladatának az oktatást tekinti. A tanodaként is ismert programjuk az általános iskolásokat és a középiskolásokat segítette évtizedeken keresztül, a szülők bevonásával. Az ő képzésüket, tanulásukat, szakképzésüket kívánja a jövőben is támogatni a nemzetiségi önkormányzat. Teleki László úgy fogalmazott: a felsőoktatáshoz való viszonyunk már bizonyította, hogy életképes. Ha a város velünk gondolkodik, ebben még egyszer mondom, a kialakított tárgyalásaim során partner a Pécsi Tudományegyetem – mondta el Teleki László, a Nagykanizsai Roma Nemzetiségi Önkormányzat elnöke.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. március 20.
Roma táncgálát tartottak Bátaszéken
2026. március 17.
A roma konyha aromái - a cigány tészta, ami után többé nem akarsz mást enni
2026. március 16.
A magyar kultúrát gazdagító roma művészeket is elismerték március 15-én!
2026. március 16.
A világ roma közösségeit kapcsolná össze egy új applikáció, az Amaro Than
2026. március 13.
Nagy dobásra készülnek a szegedi roma szakkollégisták
2026. március 13.
300 CIGÁNYZENÉSSZEL VARÁZSLATOS OPERETTSHOWRA KÉSZÜL A NAGYMEZŐ UTCAI TEÁTRUM