Szegedi Tamás: „Anyám leültetett, és elmondta, hogy mi is cigányok vagyunk.” Egy színész útja, önképe és elképzelése a mai művész-létről, roma és nem roma identitásról. Szegedi Tamás András színész, drámainstruktor, a Független Színház tagja és a józsefvárosi Balogh Paci-ösztöndíj nyertese a Csakugyanban adott interjújában arról beszélt, hogy roma művészként nem függetleníthetik magukat a származásuktól, mivel a társadalom folyamatosan ezt várja el tőlük – minden interjúban megkérdezik, mit jelent számára romaként művésznek lenni. Színes anekdotákban mesélte el pályája fordulópontjait, köztük különleges kapcsolatát Lojko Lakatos Józseffel, a Shakespeare Színművészeti Akadémia egykori vezetőjével, aki egyszer kirúgta, majd visszahívta. Szegedi és tatabányai tapasztalatairól is beszélt, ahol egy szegregált iskolában roma gyerekeknek próbált perspektívát és jövőképet adni. A beszélgetésben kitért arra is, miért látja az óvodásokban a jövő reményét, miért érdemes hinni a munkában a társadalom fejlődése érdekében, miért nehéz ma közösségeket kovácsolni, és milyen tanácsokat adna azoknak a roma fiataloknak, akik most kezdik pályájukat – különösen azért, mert ma egy roma fiatal nehezen lát kiutat és reményt. Szegedi Tamás színészi karrierjéről színes történetekben mesél, amelyeknek része egykori iskolaigazgatója, Lojko Lakatos József rendező és színészpedagógus is, a Shakespeare Színművészeti Akadémia egykori vezetője. „Felhívtam Lojko Lakatos Józsefet, hogy van egy előadás, amit csináltunk, erre az volt a válasza, hogy ki vagyok rúgva. Megvárta a premiert, aztán másnap délután hívott, hogy ha bármire szükségem van, ami a színházat érinti, szóljak. Így aztán sokat tartottam próbákat az iskolában, ahonnan kirúgtak. Eltelt egy év, megint felhívott, hogy mégiscsak el kellene végeznem ezt a képzést, most már itt az ideje”, meséli Szegedi Tamás. Az iskola volt igazgatója emellett III/III-as ügynök volt, ennek feldolgozásáról is beszél Szegedi. Az abszurd, szórakoztató és megindító történetek akkor is folytatódnak, amikor a színész a tatabányai iskolában töltött időszakáról beszél, ahol roma gyerekeknek próbált perspektívát nyitni, jövőképet adni. „Azzal hívott fel az igazgató, hogy mondjak igent a kérésére. Majd megkérdezte, tudok-e lováriul. Mondtam, hogy nem, de ezek szerint akkor igent kéne mondanom? Azt válaszolta, hogy feltétlenül, szerinte a gyerekeknek szükségük van arra, hogy találkozzanak velem, és úgy gondolja, tökéletesen be tudnám tölteni ezt a posztot.”-mesélte el.

Fotó: Pexels.com