Cziffra György egyedülálló zenei tehetsége Liszt Ferencéhez hasonlítható, főleg káprázatos zongoratechnikai és improvizációs készsége miatt. Sajátos parafrázisai hűen tükrözik a Liszt- és Dohnányi-féle művészi irányvonalat, mely a kontrapunktikus tudást, variációs művészetet és fantázia dússágot képviseli. Pályája csúcsán a 20. század legnagyobb pianistái közé emelkedett. Széles repertoárján elsősorban Liszt, Schumann, Chopin, Grieg, Brahms és Rahmanyinov művei szerepeltek, amelyek nagy részét hanglemezre is játszotta. Apai ágon cigányzenész, anyai ágon magyar családból származott. A Cziffra család Párizsban élt, de az első világháborús törvények miatt 1914-ben anyja és két nővére hazatért Budapestre. Édesapját, aki cimbalomművész volt, a franciák deportálták, ahonnan csak a háború után térhetett haza. Az 1921. november 5-én az angyalföldi Tripolisz nyomortanyába született Cziffra György tehetsége korán megmutatkozott. Dohnányi Ernő támogatásával mindössze nyolcévesen került be a Zeneakadémiára, Keéri-Szántó Imre osztályába. Tizenhárom évesen, „csodagyerekként” már számtalan sikeres koncertet adott Magyarországon, de külföldi koncertkörútjai is hasonlóan sikeresek voltak.

Gyermekkorából egyetlen felvétel maradt fenn 1934-ből, amelyen Schubert művét játssza. A korabeli kritika a következőképpen méltatta: „Először lépett azonban a közönség elé egy alig 13 éves, tömzsi gyermek, Cziffra György, aki a mi tehetségekben olyan gazdag zenei életünkben is szenzációt keltett játékával. Ez a kisfiú egészen kivételes talentum. Ahogy játszott, az több volt, mint egy csodagyermek produkciója. Igazi, tiszta, meleg érzéssel zengő muzsikát kaptunk ettől a zseniális kis művésztől.”Első bármuzsikusi korszaka fiatal felnőttként indult. A Rozsnyai házaspár fényes budapesti Arizona mulatójának ünnepelt zongoristájaként ismerte meg élete párját, az egyiptomi származású táncosnőt, Soleikát. 1942-ben feleségével épp gyermeket vártak, amikor behívták katonának. Miután 1946 szeptemberében hazatért a szovjet fogságból, tanulmányait magánúton, Ferenczy György zongoraművésznél folytatta. „A hangversenypódium világában semmiféle lehetőséget nem láttam. Nem ismertem senkit, aki segíthetett volna, és az ország is még messze volt attól, hogy önálló és folyamatos zenei élete legyen” – írta Ágyuk és virágok címmel megjelent önéletrajzi könyvében. Ezzel egyidejűleg újra a pesti éjszakák virtuóza lett: „Meggörbítvén gerincemet, ismét visszasüllyedtem az éjszaka világába.” A Kedves presszó, a Savoy és egyéb kultikus bár és mulató legendás és ünnepelt csillaga volt, a pesti művész- és sportolóvilág lokálról lokálra követte. Mezey Mária színésznő nemes egyszerűséggel „zongoracsodának” nevezte őt.1950-ben feleségével és kisfiával együtt megpróbált disszidálni, de még a határ átlépése előtt elfogták őket, kényszermunkatáborba kerültek.

Fotó: Pexels.com