Egyetemi oktató lett a somogyi roma rendőrből

Hallgasd élőben!
Kovács Richárd karrierje a nagybajomi vályogházból az egyetem katedráig vezetett. Egyetemi oktató lett a mélyszegénységből érkező roma rendőr. Az Aranypánt-díjat 2015-ben azért hozta létre a Roma Sajtóközpont, hogy megmutassa: a romák az előítéletek ellenére ugyanúgy helytállnak a hétköznapokban, ahogyan bárki más. Az elismerést 2023-ban Kovács Richárd főhadnagy, a Dombóvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztályának munkatársa kapta meg, így ő lett az év hétköznapi roma hőse. Megváltozott a díjat nyert rendőr élete. Azóta igencsak megváltozott az élete, írta meg a Zsaru magazin. Kovács Richárd őrnagy időközben két egyetemet is elvégzett: a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Bölcsészettudományi Karának romológia szakán államvizsgázott, és a PTE Állam- és Jogtudományi Karán is diplomát szerzett. 2023 szeptembere óta a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE)Rendészettudományi Karán dolgozik. Eleinte sporttisztként, referensként tevékenykedett, versenyeket szervezett, igyekezett bekapcsolni a hallgatókat a sportéletbe. Nem véletlenül osztották rá ezeket a feladatokat, hiszen korábban testépítőként is elért hazai és nemzetközi sikereket.
Az egyetem sportéletével kapcsolatos feladatok mellett a toborzási, pályaorientációs munkában vett részt. Gulyás Michelle női öttusa olimpiai bajnokkal közösen végezte ezeket a feladatokat, merthogy mindketten meg tudták mutatni a különböző toborzó- vagy pályaorientációs rendezvényeken, hogy milyen sikereket eredményez a kitartás.– 2025 februárjától az NKE Közbiztonsági Tanszékén dolgozom, oktatói feladataim lettek – mondja Kovács Richárd. – Mesteroktatóként főként közrendvédelmi, mellette közlekedésrendészeti tantárgyakat oktatok. Ez az a munkakör, ahol a jogi, a bölcsészettudományi és a rendőrtiszti területen szerzett tudásomat, valamint a gyakorlatban szerzett rendőri tapasztalataimat is tudom kamatoztatni, mindezek összeérnek, és azt gondolom, talán hitelesen taníthatom a jövő generációját. Sportolni sajnos mind kevesebb időm marad, különösen azért, mert a tanulást sem hagyom abba. Úgy éreztem, oktatói munkámat még színesebbé, szakmailag erősebbé tudnám tenni, ha a romológiai, jogászi és rendőrtiszti végzettségem mellé szerzek egy PhD-fokozatot. Kutatási területem a rendőrség és a multikulturális társadalmak kapcsolatáról szól. Kovács Ricsit, ahogy sokan ismerik Kaposváron, hétéves koráig a nagymamája nevelte szegényes körülmények között, írta meg a sonline.hu. Tipikus sorsnak indult az övé, de a roma fiú elég erősnek bizonyult ahhoz, hogy a kezébe vegye a saját sorsát minden nehézség ellenére. Az iskolai közegben vagy sportcentrumban már más példákkal találkozhatott, emlékezett Kovács Richárd. Nagybajomban volt könyvtár, focicsapat, volt ebédlő és menza. Középiskolába Kaposvárra járt be busszal, onnan is sok viselkedési mintát lesett el, és megértette, hogy úgy tud változtatni a helyzetén, ha alkalmazkodik.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. február 23.
Bari Károlyról ma már köztudott, hogy nemcsak versei, de cigány népdal- és népmesegyűjtései, műfordításai is jelentősek
2026. február 23.
Aranyszínű koporsó, fehér lovak és cigányzene – eltemették Kassán a roma királyt
2026. február 23.
ÍGY KÍNÁL ESÉLYT ROMA GYEREKEKNEK A PÉCSI SZEGREGÁTUM KATOLIKUS ISKOLÁJA
2026. február 19.
A Parno Graszt, egy több évtizede egyre nagyobb sikerrel működő, autentikus cigány népzenét játszó zenekar
2026. február 19.
Közeledik a nemzetközi roma nap
2026. február 19.
A harmincas években megszaporodnak az etnográfiai fotótanulmányok, illetve fényképsorozatok