Egyik, a cigányok megélhetését talán a legrégibb idők óta biztosító tevékenység a lókereskedelem. Kezdetben a gazdaságok lovat vettek „A” vásárban, majd nem sokkal később „B” helyen – ahol az árak magasabbak voltak – azt értékesítették. A jövedelmezőséget alapvetően az alkudozás ügyessége biztosította, a vásárok eltérő piaci átlagárának kihasználásán kívül. Újabb forma és egyre általánosabb, hogy a lovat nem a vásárlást követően az első adandó alkalommal adják el, hanem néhány hónapig tartják, feljavítják, s így értékesítik. Többen – a hagyományos lókupeckodás helyett – minőségi lovakkal foglalkoznak, s nagy távolságokat járnak be az olcsó, kelet-magyarországi vásárhelyektől a drágább, nyugat-magyarországi vásárhelyekig. Némiképp a lókereskedésből vezethető le a használt autóval való kereskedés, aminek egyszerűbb formája az országon belüli, bonyolultabb formája pedig Nyugat-Európa és Magyarország közötti autók forgalmazása.

A nem regisztrált kereskedés rendkívül népszerű formája a ruhával, dohánnyal, kávéval és alkohollal foglalkozó üzletelés. A kereskedők az olcsón beszerezhető és drágán eladható termékek együttjárásának helyszínét keresik, mozgási körzetük Kelet-Európa szinte egészét a Balkánig lenyúlóan átfogja. A kereskedelmi haszon tisztességes mértékének számít a legális kereskedelem által tisztességtelenül magasnak tartott árrés alkalmazása .Gyakori jelenség, hogy a kereskedők árujukat belföldön, nagybani piacokon vagy közvetlenül a termelőktől szerzik be nagy tételben, az árusítást pedig közterületeken, aluljárókban, nagy forgalmú boltok közelében bonyolítják le. A kereskedésnek ezt a formáját kezdetben a korábban szőnyegkereskedéssel foglalkozó oláh cigányok dolgozták ki, később azonban más oláh cigány csoportok is követték e magas presztízsű tevékenységet, sőt mára azt mondhatjuk, hogy a hagyományosan nem kereskedő magyar cigányok körében is egyre általánosabb az üzletes életforma, illetve gazdaság kialakítása.

A kereskedésnek számtalan egyéb alcsoportját lehet még felállítani, a lényeg minden esetben az, hogy az értékesítés során olyan pillanatnyi piaci viszonyokra érzékenyen reagáló formákat dolgoznak ki az egyes csoportok, amelyben a lehető legrövidebbé teszik az áru útját a termelők és a vásárlók között, akként, hogy a vásárló számára az árut szinte helybe viszik. A kínált áru olcsóságával pedig egyenesen csábítják a vásárlókat, hogy részesei legyenek egy nem regisztrált kereskedelmi aktusnak. E rendkívül változatos tevékenységi kör a temető és a metróállomás előtti virág- és paprikaárusítástól a vásártól a házhoz szállított választási malacig, vagy az erdőtől a kályháig szállított fáig terjed.

Fotó: Pexels.com