Engedd, hogy Krisztus betöltse a szívedet – Roma zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton

2025. július 8.
Engedd, hogy Krisztus betöltse a szívedet – Roma zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton

Hallgasd élőben!

Élő streaming

Engedd, hogy Krisztus betöltse a szívedet – Roma zarándoklat Mátraverebély-Szentkúton. Július 5-én, szombaton a Boldog Ceferino Intézet szervezésében tartották meg nemzeti kegyhelyünkön, Mátraverebély-Szentkúton a 17. országos roma zarándoklatot, amelyről az ország minden részéből érkeztek cigány testvéreink. Délelőtt Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Cigánypasztorációs Bizottságának elnöke mutatott be koncelebrált szentmisét. Az evangélium Szent Lukács könyvéből hangzott el, Mária látogatása Erzsébetnél (1,39-46). „Egy gyönyörű találkozásról hallottunk. Két, áldott állapotban lévő édesanya és két pici gyermek találkozik, az édesanyjuk szíve alatt. A kis Keresztelő János felismeri az élő Isten Fiát és ujjongva köszönti. Az evangélium egyik leggyönyörűbb pillanata” – kezdte szentbeszédét Székely János. A főpásztor három üzenetet fogalmazott meg. Felidézte: három és fél évig ott tanulhatott, ahol Jézus élt, született, a Szentföldön. Betlehemben laktak és gyakran látogatták meg Ein Karemet, ahol a Szűzanya és Erzsébet találkoztak. A templomban a főoltár mögött egy gyönyörű festmény van. A Szűzanya érkezik, kitárt karokkal, boldogan, de a lábai előtt a föld sivatagos, köves, mint a Szentföldön általában, száraz, nehéz vidék. Olyan, mint az életünk. Az életben is mennyi a sivatag, boldogtalanság, fájdalom, nehézség, betegség, halál, háborúk! A főpásztor hozzáfűzte: a földi lét nem a beteljesedés, a földi lét töredékes. „Sokan így is jöttetek erre a mai szentmisére. Gyászoljuk sokan Csemer Csaba testvérünket, innen Mátraverebélyről.”

A mátraverebélyi hívő cigány közösség képviselője a közelmúltban hunyt el, egyike volt azoknak a romáknak, akiket a püspök szavai szerint „teljesen megragadott, átalakított Boldog Ceferino példája”. Szendrőládról is gyásszal érkeztek a zarándoklatra, Rácz Roland egészen fiatalon,, nemrég lépett át a „mennyei Atya országába”. Ám az említett festményen van egy különleges dolog: ahová a Szűzanya lép, ott zöldell a sivatag, lába nyomán virágok nyílnak, mert Mária Jézust hordozza. Ő van a szívében. „Így van a te életedben is. Nyisd ki szívedet az ég felé! A remény föntről jön. Ha befogadod Krisztust, ha benne élsz, ha engeded, hogy szívedet betöltse, akkor győzöl a sötétség, a szomorúság, a fájdalom, a halál fölött. Isten az egyetlen fény ebben a sokszor olyan sötét, szomorú világban.” Ez az első üzenet: fogadd be szívedbe az Istent. A második üzenet: Mária áldott állapotban van, kisbabát vár, az Üdvözítőt. Mégis, megteszi a százhúsz kilométeres utat Názárettől a Jeruzsálem melletti Ein Karemig, gyalog. Elmegy, hogy segítsen. XVI. Benedek pápa sokszor kérdezte: mi indíthatta erre a Szűzanyát? A 119. zsoltár szavaival válaszolt: „Parancsaid útján futok, mert a szívemet kitágítottad” (32). „Kedves zarándok, ha befogadod Istent, akkor a szíved kitágul. És sokan beleférnek. Segíteni fogsz. Mert fáj a másik fájdalma.” Úgy, ahogyan Boldog Ceferino tette. Rátalált a hitre, Istenre. Ezzel együtt rátalált arra is, hogy segítsen, adjon. Nem volt gazdag ember, de amije csak volt, szétosztotta másoknak. Néha egyesek mondták is neki, túl sokat adsz, a végén semmid nem marad. Jólelkű cigány ember volt, aki elsősorban nem kért, hanem adott.

Fotó: Pexels.com