Győzike és roma lagzi járatta csúcsra a hangulatot a Hadházi Káposztás Napokon

Hallgasd élőben!
Fújhattunk mi aztán magunkra illatos őszi parfümöt, olyan káposztaillat lepte el Hajdúhadház főterét szombat délelőtt, hogy fellegként vett körül bennünket… Nem is véletlen, hiszen annyiféle étel készült a közkedvelt zöldségből a Hadházi Káposztás Napokon, hogy magunk se tudtuk követni. Azonban a zsűrit megtestesítő Kovács Lázár séfnek, illetve a tavalyi év után visszatérő Gáspár Győzőnek és feleségének, Beának alighanem jóval nehezebb dolga volt, mivel végig kellett menniük az összes állomáson. Elképesztő volt a hangulat a főtéren, és nemcsak a Gáspár házaspár miatt: a rendezvény részeként autentikus roma lagzikat is tartottak, illetve a különféle kísérőprogramok is rengeteg embert vonzottak. Persze, az ízekről se feledkezzünk meg, Vétek lenne gasztronómiai eseményen nem kiadós étkezéssel kezdeni: kellemes meglepetés ért minket, amikor Csáfordi Dénes polgármester jóvoltából tulajdonképpen bruncholhattunk, s bár nem káposztás étellel indítottunk, egy jókora adag, friss és forró kolbászos rántotta landolt pillanatok alatt a tányérunkon, ami amilyen hamar került oda, olyan gyorsan is jutott a szervezetünkbe. Mint a város vezetője kifejtette, szerinte a Hadházi Káposztás Napok egy jó buli, a helyi baráti, szakmai és más különböző közösségek ünnepe: vannak itt labdarúgók, bokszolók és kosárlabdázók is. Tapasztalatai szerint mindenki erre a rendezvényre készült egész héten.Legalább kétszázféle káposztás étel készül ma. Annak ellenére, hogy az idő nem túl barátságos, több ezren látogattak ki a rendezvény négy helyszínére, és bizonyára sokan érkeznek majd az esti koncertekre is– tudatta portálunkkal Csáfordi Dénes. Tulajdonképpen a „füstjeleket” követtük, ahol gőzölgött valami, odamentünk. Így történt akkor is, amikor Torda Józseffel és csapatával találkoztunk, akik egy hadházi aranylevél nevezetű ételkülönlegesség elkészítésén dolgoztak. Mint megtudtuk, egy olyan fogásról van szó, amelynek lényege a speciális fűszerezésű darált hús, amit fonnyasztott káposztalevélbe, majd palacsintabundába töltenek, és akár fokhagymás szószba is lehet mártogatni.– Ez egy teljesen új recept, mi találtuk ki – mondta József.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2026. február 23.
Bari Károlyról ma már köztudott, hogy nemcsak versei, de cigány népdal- és népmesegyűjtései, műfordításai is jelentősek
2026. február 23.
Aranyszínű koporsó, fehér lovak és cigányzene – eltemették Kassán a roma királyt
2026. február 23.
ÍGY KÍNÁL ESÉLYT ROMA GYEREKEKNEK A PÉCSI SZEGREGÁTUM KATOLIKUS ISKOLÁJA
2026. február 19.
A Parno Graszt, egy több évtizede egyre nagyobb sikerrel működő, autentikus cigány népzenét játszó zenekar
2026. február 19.
Közeledik a nemzetközi roma nap
2026. február 19.
A harmincas években megszaporodnak az etnográfiai fotótanulmányok, illetve fényképsorozatok