Idén 200 millió forintos keretösszeggel hirdették meg a Mindenki szívében van egy dallam zenei pályázatot

Hallgasd élőben!
A kormány a tavalyi 90 millió után idén 200 millió forintos keretösszeggel hirdette meg a Mindenki szívében van egy dallam című programot, amelynek küldetése, hogy zenei eszközökkel segítsen a gyerekek és fiatalok szociális problémáin, önismereti és segítő beszélgetésekkel egybekötött csoportos és egyéni zenetanítás, zenekarépítés útján – ismertette Belügyminisztérium társadalmi esélyekért felelős helyettes államtitkára szerdán Miskolcon, sajtótájékoztatón. Kovács Edit elmondta, hogy az idei az ötödik év, amikor a Belügyminisztérium (BM) megbízásából a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság (TEF) meghirdeti a a Mindenki szívében van egy dallam című zenei pályázatot. Hangsúlyozta, a támogatás keretösszege a tavalyi 90 millióról idén 200 millió forintra emelkedett. Az a tapasztalat, hogy az a szeretetteljes közeg, amelyet a zenei program nyújtani tud, erősíti a közösségi összetartozást, hagyományok továbbadására teremt lehetőséget, illetve a lemorzsolódás közelébe kerülő diákokat visszaterelheti a közoktatásba – emelte ki Kovács Edit, aki szerint a közös zenélés útján a tehetség kibontakozása mellett a gyerekek megtanulnak figyelni egymásra és együttműködni. Elmondta, a résztvevők a program végén közös produkciót adnak elő, ahol megmutathatják, mit tanultak.A helyettes államtitkár ismertette, a támogatásból a pályázók maximum 500 ezer forintot fordíthatnak hangszervásárlásra és 1,5 millió forintot zenei foglalkozások megtartására. A programban nemcsak zenetanárokat falkalmaznak a sikeres pályázók, hanem szociális munkásokat is– tette hozzá. Megjegyezte, a zenetanulás mellett a programban résztvevők a helyi közösségek zenei hagyományát is „tovább tudják vinni”. Kiemelte, a programra július 14-ig lehet pályázni gyerekekkel foglalkozó civil szervezeteknek, önkormányzatoknak, nemzetiségi önkormányzatoknak, valamint nyilvántartásba vett egyházi szervezeteknek. Arra számítanak, hogy 100 pályázó részesül majd pozitív elbírálásban – tette hozzá. István Anita, az Észak-Magyarországi Társadalmi Esélyteremtési Igazgatóság vezetője közölte, a program sokkal több, mint egy pályázati lehetőség. A projekt eszköz a fejlődéshez, az önkifejezéshez és segíti a közösséghez tartozást. Hangsúlyozta, a zene minden gyermeknek jár, különösen azoknak, akiknek kevesebb lehetőség jut az élet más területén. Kiemelkedő szerepet játszhat a hátrányos helyzetű gyermekek társadalmi integrációjában.
Fotó: Pexels.com
További híreink
2025. november 10.
Lakatos Mónika – 30 éve a pályán
2025. november 10.
Vérpezsdítő premierre készül az Operettszínház: hamarosan színpadon A cigánybáró
2025. november 10.
Józsefváros önkormányzata kitüntette a Bura Galériát
2025. november 5.
A Romantic feldolgozta a cigány himnuszt, a Gelem, Gelem-et
2025. november 5.
A cigány népmesék a közművelődésben
2025. november 5.
Birkapörkölt, ahogyan a cigány emberek szeretik